Aforizmák 1 – Rev. Dr. Pungur József

Aforizmák 1

– Az ember határlény a szellemi-lelki és az anyagi világ között.

– Aki megtagadja szellemi-lelkiségét, az előbb-utóbb a szubhumán világba zuhan.

– A modern ember azt hiszi előrehalad, miközben még mindig az aranyborjú körül

táncol.

– Az értelmetlen állat általában nem öli saját fajtáját – nem úgy mint az érelmes

ember.

– Az állatot egyszerűen megölik, nem úgy mint az embert – akit előbb rendszerint

megkínoznak.

  • A mai ember büszke eredményeire, s nem veszi észre, hogy az ókor

hedonistáinak szintjén él.

  • A mai ember nemtöródik vele, hogy fogával ássa meg sirját.

  • Régen a színészet kiváltságos adottság volt – ma már az átlagember mindennapos

gyakorlata.

– Az ókorban a nemkívánt gyermeket Molochnak, az áttüzesített tehénszobornak

gyomrába nyomták le – ma az anyaméhben darabolják szét – fínomabb nevén –

abortálják.

– A káromkodás ördögtől tanult imádság.

– Még a pocsolyavíz is képes visszatükrözni a napsugárt – az ember csak elnyeli.

– Az istenes ember életelve: adoráció, humilitáció és aszkézis.

– Gazdasági életünk dióhéjban: 1990-2000: tovább nyújtózkodtunk mint a takaró

ért¸ 2000-2010: összehúzódzkodtunk, hogy a takaró alá férjünk, 2010 –

sikeresen növeljük a takarót.

2019 Újév Dr. Pungur József-

Levél egy kétkedőnek – Rev. Dr. Pungur József

Levél egy kétkedőnek

Légy segítségül az én hitetlenségemnek”

(Márk ev. 9:24)

Köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával s hozzám fordult néhány, a hittel összefüggő kérdésével.

Megértem kiábrándulását az egyházakból. Sajnos ami az ember kezébe kerül, az majdnem mindig elromlik – így olykor az egyház is. Ezért van szükség időnként megújulásra – s nekünk is egyenként.

Én magam is az ateizmust súroltam ifjú koromban, jóllehet papi családból származom. Azonban megtaláltam a formálisan, külsőségekben megnyilvánuló, igazában semmitmondó vallás mögött annak egzisztenciális voltát – ami az igazi lényege. Így hát nem vagyok magamra hagyatva egy ellenséges világban, mert Isten velem van, segítsége nekem már nélkülözhetetlen, s erre számíthatok is.

Rá kellett jönnöm, hogy az emberi értelem nem tudja Istent felfogni, mert ő nincs jelen e világban mint egy tárgy, amiről érzékszerveink útján tapasztalatunk lehetne. Tegyük hozzá a régiek bölcsességét: “Finitum non capax infinitum” (A véges nem képes a végtelent befogadni). Ezért nem tükrözheti Istent elménk. S ebben van lehetősége az istentagadásnak. Viszont Isten jelen van mint lélek – azaz gondolat. Valahogy úgy, ahogy minket áthat gondolatunk, ami igazán emberré tesz, de nem tudjuk, hol van ez bennünk. Isten is mint teremtő, fenntartó, gondviselő és megváltó gondolat, belülről hatja át a világot: teremt, ad növekedést, áldást, próbákat, és biztat egy soha el nem múló élettel.

Az anyag s az élet nem teremtheti önmagát. A számtanban zéró, a semmi, soha nem lehet legalább 1 – hiába sokszorozzuk, fejlesztjük, nagyítjuk – mindig zéró marad. Ahhoz, hogy legalább 1 legyen belőle, valamiféle teremtő aktusnak kell közrejátszania.

Hogyan lehet az, hogy ha egy vak, élettelen természet hozott létre bennünket a fejlődés útján, akkor mért nem értjük önmagunk titkait? Feltételezhető-e, hogy az öntudatlan természet intelligensebb lenne az embernél, aki az élet csúcsa?

Megfontolandó az is, hogy nem lehetne fogalmunk a végtelenről és az örökkévalóságról, ha nem lenne bennünk szikrája ennek, amihez viszonyítva mérhetjük le a végest és időlegest. Ugye a Teremtés narratívája szerint csak az ember kapta Istentől az emberré tevő isteni leheletet – azaz egy szikrát belőle – s ez minősít minket. Mármost ami Istenből van, az örökkévaló s az nem pusztulhat el, vagy ha igen, akkor nem Istenből van. Sajnos a mai ember erről az Istentől kapott szikráról – lélekről teljesen megfeledkezett: ez az ember igazi tragédiája!

Az ember életének három nagy szellemtörténeti szakasza van: 1. A tradicionális, amikor átvesszük az uralkodó gondolati, társadalmilag kialakult, kész magatartási formákat, vagy a vallást is. 2. Az intellektuális, amikor felnőve mindent megakarunk érteni. Ilyenkor a világ logikusnak, legyőzhetőnek, meghódíthatónak tűnik. 3. A misztikus szakasz, amikor ráébredünk arra, hogy sok mindent nem tudunk megérteni mert értelmünknek és megismerésünknek is van határa, korlátja. Ekkor köszönt be az igazi, valódi, mély, egzisztenciális vallásosság – Istenkeresés, Istentalálás és Istennel járás.

Sajnos az emberek többsége megakad az első vagy a második foknál és csak kevesen érkeznek meg a harmadik szintre. Sajnálnám, ha Ön megakadna a második szintnél, hiszen többet érdemelne.

Kérje a hit ajándékát Istentől!

Üdvözlettel:

Dr. Pungur József

Az Ige testté lett – Rev.Dr. Pungur József

Az Ige testté lett” (János ev. 1:14.).

Nagy különbség van aközött, ahogy ma értelmezik az emberek karácsonyt és ahogy azt az első keresztények értették.

Ma karácsonyt általában úgy értelmezik, hogy ez a család, az ajándékozăs, vendégségek, látogatások, a kirándulások vagy a pihenés kiváltképpen való alkalma. Valami homályos sejtés meg él az emberekben, hogy ez az ünnep Jézus Krisztus születésének az ünnepe. A hangulatos karácsonyi zene, s a templomok hirdetése erre emlékeztet. Ez a tény azonban a múlt legendái közé tartozik a modern ember számára, aminek szinte semmi befolyása nincs már életére, gondolkozására és magatartására.

Midas királyról egy ókori legenda beszél. Az istenek azzal a képesseggel ajándékozták meg – vagy verték meg – , hogy minden, amihez hozzányúlt, rögvest arannyá változott. Egyszer, óvatlanul, hőn szeretett lányát érintette meg, aki rögtön aranybálvánnyá változott.

A mai ember forditott Midas király, azaz minden amihez nul elromlik a kezében; az arany vassá válik, az értékek pelyvává és pozdorjává. Igy vagyunk a vallással is – ez is megromlik az ember kezén. Ezt bizonyitja az amit karácsonyból csináltunk: az egyik legszentebb ünnepet világi örömünneppé sikerült átalakitanunk – rontanunk, amelynek már csak a külső formái vannak meg – a belső, eredeti tartalom nélkül.

Ezért fontos felidézni karácsony ôsi, eredeti jelentését. Ezt legjobban a János evangéliumából vett ige fejezi ki: ,,Az Ige testté lett” (I. rész 14. vers). Nézzük meg, mit jelent ez.

A görög filozófusok, főképpen az Alexandriai Philón, görögül tanító zsidó filozófus, Jézus kortársa (Kr.e. 25 – Kr.u. 45) fejlesztette ki az ,,Ige” – ahogy ôk mondták, a ,,Logosz” fogalmát. Feltételezték ugyanis, hogy kell lennie egy közvetitônek a mozdulatlan és változatlan Isten és a világ között. Úgy vélték, hogy Isten nem foglalkozik közvetve a világgal, hanem csak egy közvetitő révén, mert a mozgás Isten tökéletességének rovására menne. Isten tehát “mozdulatlan mozgatója” (Arisztotelesz Kr.e. 384 – 322) a világnak, azaz közvetítíő révén.

Ez a mediátor az ,,isteni logosz”, mely Isten gondoltainak kisugárzása – a gondolkodás pedig nem mozgás! Azaz a “Logosz” Isten gondolatait, terveit, szándékát, akaratát közvetíti a világ felé és valósitja is meg. Keresztény teológusok átvették és Krisztusra alkalmazták Philón Logosz fogalmát. Tették ezt azért, hogy a klasszikus hellén műveltségü ókori ember jobban megértse, hogy ki is Jézus Krisztus valójában. A keresztény teológia történetében ez az első eset, hogy a keresztény üzenetet egy filozófiai fogalom segítségével tették érthetővé és elfogadhatóvá, s ezáltal győzdelmessé!

A keresztény teologiában Krisztus mint Logosz azt jelenti, hogy Jézus Krisztusban Istennek a világgal kapcsolatos gondolata, terve és szándéka valósult meg. Istennek terve a világgal az, hogy örök szeretetétól indittatva nem akarta, hogy a világ – és benne az ember – örökké bűnben s tőle távol elveszett állapotban és kárhozatban maradjonl. Hanem ezt a világot vissza akarta forditani maga felé, azért, hogy a teremtésbeli célja a világnak így valóra váljon. A megváltásnak ezt a munkáját vállalta a Fiú Isten, aki emberi testbe öltözve eljött az első karácsonykor, hogy ezt a világot visszavezesse Istenhez. Önmagát ajánlotta fel mint tiszta áldozatot az emberiség bünéért a golgotai kereszten. Mindaz, aki hisz ebben az emberért hozott helyettes áldozatban s bűnös életútját megtagadva Istenhez tér s életében a Megváltót követi az az ember az üdvösség útján jár.

A kérdés felmerül: vajon szüksége van-e a mai, modern embernek erre a Megváltóra és erre a megváltásra? Sokan úgy vélik: nincs! Azonban, ha tárgyilagosan szétnézünk ebben a vllágban, lehetetlen nem látnunk, hogy ez a világ és benne az ember milyen tragikus helyzetben van. A múlt században két világháború, azóta száz helyi háború szedte és most már a terrorizmus is szedi áldozatait. Soha az emberiség történelme folyamán annyi ember nem esett háborúk áldozatává, mint ebben a modernnek es haladónak mondott világban. Elnyomás, éhezés, igazságtalanság, bűnözés és az emberi életnek olyan tömeges semmibevétele soha nem ért el olyan fokot, mint a mi korunkban. És soha nem volt annyira kilátástalan az emberiség helyzete: a harmadik világháború fenyegető réme egyre növekszik. A modern ember feszültségek, félelmek között él, elvesztette életének igazi értelmét, kapkod és nyugtalanná vált. A világ javaival igyekszik meggazdagodni és lelkében üres marad.

Vajon felismerjük-e, hogy rajtunk nem filozófiák és ideológiák segítenek, nem is a magunk tehetsége és ügyessége, hanem egy radikális fordulat: megtérés Krisztushoz. Belülről kell megváltoznunk, hogy a világ văltozzon. Nem a világot kell megváltoztatni, hanem magunkat. A belülről megváltozott emberiség majd megváltoztatja a világot is maga körül.

Karácsony ma ott van, ahol emberek felismerik ezt. Krisztus útmutatása nyomăn Istenhez térnek, Krisztus átján járnak, azaz, akik őt befogadják. Krisztus ma is testet akar ölteni – bennünk!

Dr. Pungur József

Rev. Dr. Pungur József : Adventi várakozás

Adventi várakozás

Várom az Urat” (Zsoltárok 130:5)

Advent a Krisztusvárás időszaka a keresztény ember számára. A várakozás az egyik legsajátosabb emberi magatartás. Alapjában véve nem más, mint a jövőtől reméltnek megérkezésére való figyelés. Az ember igazában véve várakozó ember. Az anya várja gyermeke megérkezését, majd felnövekedését, s végűl szárnyrakelését. A földműves várja a vetés kikelését, majd szárba szökkenését és megérését. A kertész várja a bimb6 kibomlását, majd gyümölccsé válását és beérését.

Ma is váradalmak között élünk. Várjuk, hogy a holnap jót hoz: a gazdaság talpraállását, a munkanélküliség megszünését, a munkabérek emelkefését. Mások várják életük elrendeződését, kibontakozását, helyük megtalálását a családban, a társadalomban. A világ egy jobb jövőt vár: a béke, jólét és az igazság holnapját. Az utas megérkezést vár, a rab szabadulást, a beteg gyógyulást. A keresztény ember sem kivétel ez alól, a mi szíviinket is sokféle várakozás tölti be.

Am a keresztény embernek van egy sajátossága, mégpedig az, hogy ő a megváltó Úr Krisztus dicsőséges megjelenését várja, azaz Krisztus visszajövetelét. De miért szükséges Krisztus visszajovetelét várni? Nem elég-e az, hogy hálásan emlékszünk az ő első eljövetelére, arra, hogy ő mint Isten Fia eljött és megváltotta az emberiséget a bűntől és a kárhozattól. Ami azt jelenti, hogy aki benne hisz, őt követi – az élete elmúltával joggal remélheti a mennybe való befogadtatást. Miért kell akkor az ő visszajövetelére várni?

Azert, mert ez a világ minden emberi tervezés, ,erőfeszités, haladás, ígérgetés ellenére is töredékes, torzó, nyomorúsággal terhes, szenvedéssel megterhelt, tragikus világ maradt és fog is maradni. A vilagot lehet javitgatni, de megváltoztatni a világot ember nem tudja. A világ tragikus vonasát csak maga a teremtő Isten tudja elvenni, kivenni e vilagbó1. Ezért beszélnek a Biblia könyvei arról, hogy ennek a világnak ideje lejár és Isten új teremtése révén új ég és új föld fogja elfoglalni a réginek helyét – s benne lesz az Új Ember mint az Új teremtésnek koronája. S mindez Krisztus dicsőséges visszatéréséhez van kötve – a Biblia ígérete szerint. Emberi váradalmaink legtöbbször soha nem valósulnak meg, soha nem válnak valóra. Innen ered emberi életünk legtöbb csalódasa.

Ezért lesz az emberi élet váradalmak és csalódasok között hányodó élet. A keresztény ember váradalma Krisztus visszajövetele felé azonban beteljesülő váradalom. Erdemes elgondolkozni azon, hogy az emberek általában forditva látják ezt. A világi váradalmaikat tekintik beteljesülőnek, s Isten ígéretét Szent Fia visszajövetele felől dicsőségben csak amolyan vallásos túlzásnak tartják.

Gondoljuk meg, hogy Isten ígéretei rendre megvalósulnak. Igéjéből egy pontocska sem veszett el. Gondolj arra, aki ezt mondta: Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszedeim soha el nem múlnak!

Advent ideje jó alkalom arra, hogy számba vegyük, milyen váradalmak között élünk, mit várunk a holnaptól, a jövőtől? Ott van – e váradalmaink között Krisztus dicsőséges visszajövetele, s komolyan vesszük-é ezt?

Ha adventi ember akarsz lenni akkor tedd váradalmaid listáján az első helyre ezt a mondatot: Várom az Urat!

Dr. Pungur József

Messiás és Messiások – Rev.Dr.Pungur József írása

Te vagy-é az, aki. eljövendő, vagy mást várjunk?  (Lukács 7: 20.b.)

Majd’ kétezer éve Keresztelő János Heródes börtönében vetette fel a kérdést: Jézus-e a Messiás – a Krisztus – akit Isten régtől fogva megígért az emberiségnek – , vagy valaki mást kell várni? Azóta minden kor embere szembekerül ezzel a kérdéssel, mi is.
Korunk emberének felelete erre a kérdésre egy többségi és radikális nem!
Az a világ amelyben élünk alapjában véve elfordult Krisztustól s a keresztényégtől. Ami maradt belőle azt is átalakitotta a maga képére. Így lett Krisztus születésének ünnepéből a nagy bevásárlások alkalma, fenyőfa ünnep, a családi ünnepe, az egyházából pedig egy letünt világból ittmaradt muzeumi darab amely mellett oly sokan közömbösen mennek el.
Istentől, Krisztustól, a keresztyénségtől a Francia Forradalom óta fokozatosan fordult el az egykor keresztyén nyugat. A 19-edik században az arisztokraták, a gazdagok és az intellektuelek hagyták el a krisztusi tanitást. A 20-adik században pedig a tömegek fordultak el tőle. Az egykor keresztyén világ mára újpogánnyá lett, az emberek hitetlenekké vagy szkeptikusokká váltak. A krisztusi elveket nevetve vetették el és helyette jobbnak vélt újakat talaláltak ki amelyek politikai filozófiákká, azaz ideológiákká alakulván úgy érkeztek meg a 20.-adik század emberéhez mint fasizmus, mint kommunizmus és mint kozmopolitizmus. Ezek alapjában véve mint új messiások jeletkentkeztek, azaz fennen hirdették és ígérték az emberiseg sorsának jobbra fordulását. S mit hoztak? Forradalmakat, háborúkat, diktátorokat, terrorizmust, szenvedést, halált s reménytelenséget. A Messiás kora helyett a Messiások korát éljük!
Azonban a magacsinálta messiások jönnek és mennek. Így volt ez már Krisztus idején s így van ez a mi időnkben. is. A fasizmus elégett a második világháború lángjaiban. A komunizmus agyaglábon álló óriásnak bizonyult s a szemünk előtt omlott össze. A kozmopolitizmusnak s abból fakadó liberális materializmusnak is meg van számlva az ideje. A vagyongyüjtés, a meggazdagodás, a végtelen önzés, az élvhajhászás, a szabad szekszualitás, a drogokkal való hazardirozás, a csak a testnek való élés – amely nem más mint modern hedonista életvitel egy fogyasztásra és csak az élet élvezésére mint etikailag a legfőbb jóra épült társadalomban – olyan helyzetet eredményezett amelyben egy új norma érvényesül: aki intenzíven él az hamarabb pusztul! Van már olyan vélemény, hogy az ilyen életvitelt megvalósitó társadalmak önmagukat ítélik elkorcsosulásra és kihalásra Ebben a helyzetben értelmet nyer és egyre félelmetesebben hangzik a krisztusi tanitás: aki a testnek vet – a testből arat veszedelmet!. Reménytkeltő azonban az, hogy egyre inkább többen látják: ez a fajta életfilozófia és életvitel nem elegíti ki az embert, mert bár mindenféle modern kacattal veszi is körül magát a belső, lelki ürességet, az élet értelmetlenségét egyre intenzivebben érzi s ez egzisztenciális félelemmel töli el. Ez a kor elfelejtette a jézusi igazságot: “Nem csak kenyérrel él az ember” – s üressé, értelmetlenné és félelemmel telt életével fizeti érte az árat.
Abból a zsákutcából amelybe az emberiség hajotta magát csak a kritsztusi út vezethet ki. Krisztus visszajön! A mi időnkben a maga tanitásában. Tanitása reneszánszának jelei már lászanak. Posztmodern világunkban ahol lassan már nincs ép emberi gondolat, magán és társadalmi erkölcs, ahol az ember egyre inkább leveti emberi álarcát: s mutatja meg az alatta rejlő őspogányság állati vonásait – ebben a világban Krisztusnak van adventje, eljövetele és helye. Mert most tünik ki a krisztusi tanitás fenséges volta: szeretet kell elsősorban és nem elvek! Az elvek hidegek és kegyetlenek mi emberek pedig szertetetből és szeretetre születtünk! Szolgálat kell és nem uralkodás, mondja Krisztus aki szeretetből életét aldozatul adta a keresztfán az emberiségért. Lelki kincsket kell gyüjtsünk – ajánlja Krisztus – mert lehetővé teszik az emberséges földi életet s ezek ráadásul örökkévaló értékek.
Ám nem csak az egyenéknek de a nemzeteknek is Krisztus lehet a reménysége. A keresztyénség mint államformáló erő egyszer már megmutatta mire képes.
A Római Szent Birodalom Nagy Károlytól kezdve évszázadokig fogott össze idegen népeket egy békés birodalomban.
A krisztusi eszmék alkalmasak arra, hogy a mai belülről széteső embert és világát ismét összefogja. A nyugati világnak ma sincs más, igazán és hosszú távon egyesitő ereje a krisztusi tanitáson kivül! Ma ő jobban kell a világnak mint valaha is kellett.
Itt az ideje, hogy mint egyének és mint nemzet a sajátmagunk és közös sorsunk érdekében komolyan vegyük ismét ezeket!
Dr. Pungur József

Te vagy-é az? – Rev. Dr. Pungur József

Te vagy-é az?

Te vagy-é az, aki. eljövendő,vagy mást váirjunk?

(Lukács 7: 20.b.)

Egyetlen keresztény emiber sem kerülheti el Keresztelő János kérdését, aki Heródes börtönében ülve teszi fel Jézusnak a kerdést: “Te vagy-é az; aki eljövendő”, vagy mást várjunk? Más szavakkal: a Názáreti Jézus-e Messiás, Üdvözítő – vagy nem? Ez a kérdés mindigaktuaális, izgalmas és ssrsdönt5; de mennyivel inkabb az a közelgő Advent idejen: érdemes-e Őt várni, elé készülni,.Vele nagyobb közösségre jutni vagy nem?

A jánosi kérdés mögött három motívum húzódik rneg,

Először is van ebben a kérdésben egy rnagyfokú bizonytalanság:. Te. vagy-é a Messiás vagy talán más lesz az ? A válaszon áll vagy bukik János életének, prófétai szolgálatának értelme vagy értelmetlensége. A régi messiási jövendölések megvalósulása vagy hiábavalósága; Messiás várása. – érdemes-e Őt varni’, elé készúlni,.Vele nagyobb közössegre jutni vagy nem?

. Megérthetjük a Keresztelő bizonytalanságát, hiszen abban a korban – Palesztinában egymás után léptek fel magacsinálta messiások. Ezeknek hitetése és működése súlyos következményekkel járt a zsidó népre. Gondoljunk.Theudásra vagy GalileusJudásra, akiket a Cselekedetek könyve emlit. (5:36-37). Vajon mi nern vagyunk-e bizonytalanságban Krisztus felől? Nern keressük-e másban, máshol üdvösségünket vagy, már régen feladtuk mint olyan sokan kortársaink közül?

Azutan kételkedés is van. János kérdésében. Csakugyan Te lennél az? Keresztelő Jánosnak és kortársainak elképzelése más volt a Messiásról, mint amit Jézusban láttak. Messiási eszménvképüket a jó százötven évvel korábban élt Makkabeus Júdas,testesi­tette meg, aki felszabaditotta népét a gyűlölt pogány hellénista Hasmóneus dinasztia járma alól s a zsidók száz évig szabadon élhettek, amikor Kr.e 63-ban Pompeius Rőma uralma alá nem hajtotta őket. Most ebből akartak szabadulni. Csatákban győztes hősről álmodtak, aki ha kell, angyalok seregét vezényli majd, akinek fejsze van a kezében és szórólapát. Aki tűzzel ítél és keresztel. És akkor megjelenik. egy fehérruhás szelídtekintetetü vándor rabbi, volt ácslegény, .szegény és világi hatalommal nem rendelkező, akiről az terjed, hogy ő a megígért Messiás? Csoda-e, ha kételkednek?. Csak ennyi valósulna .rneg ked­ves álmukból? Valóban Te vagye a Messsiás? – teszik fel ma is a kétkedő kérdést Jézusnak: te egyszerű, te szegény és tragikus sorsu ember te lennél az? Vajon nem akadályoznak-e álmaink, elkepzeleseink a hite jutasra?

– Vegiil van ebben` a.kérdésben valami sejtés is mégis csak Te vagy.az? Hiszen János ismerte Jézust,:rokonok voltak általa keresztelkedett meg.. Hallotta Isten Lelkének bi­zonyágtételét:“Ez ‘az én szerelmetes Fiam …”János újra akarta hallani a .megerősitő” valaszt: Igen! Lefele hanyatló életében János így akart új, Krisztustól nyert bizonyos­ságra jutni:- Ott van-e.a mi kérdéseiinkben ez a mozzanat? Azért kérdezünk; hogy nagyobb­ bizonyosságra:jussunk?

Dr Pungur József

Halottak napján – Rev. Dr. Pungur József

Halottak napján

Október végén, november elején kigyúlnak a gyertyák és mécsek temetőinkben, elhunyt szeretteinknek az emlékezés őszi virágjaival borított sírhantján. Bár szép és illő dolog kegyelettel emlékezni az előttünk elment szeretteinkre, mégis az embernek igazi vigasztalása csak akkor lesz, ha hittel és reménnyel túl tud nézni a síron, az elváláson és az elmúláson a feltámadás, az új teremtés, és az örökélet hajnala felé!

Három bibliai Igéből szólaljon meg a keresztény reménység, amikor a temetőkert sirjai, az enyészet szimbólumai között járunk.

Az első ige: I. Mózes 2:7. verse: „Formálta az Úristen az embert a föld porából és lehellett az ő orrába az életnek lehelletét. Így lett az ember élő lélekké”. Nem élő testté – hiszen az állatok is élnek istenti lehellet nélkül is –, hanem élő lélekké.
Ez az ige kategórikusan kijelenti, hogy bennünk Istenből való lélek rejtezik. Ez az ember mibenlétének alapvető meghatározása. Ez minősít minket embereket. Ez emeli az embert az állatvilág fölé. Ez határozza meg helyünket az életben. Ami azt jelenti, hogy a Teremtő az embert
„kevéssel tette … kisebbé az Istennél” (Zsoltárok 8:6).
A modern ember elfelejti, vagy számításba sem veszi, hogy úgy önmaga mint minden egyes ember Isten lelkéből kapott egy parányit a teremtésekor, sőt elnyomja azt magában, s megkísérli helyettesíteni maga-kitalálta vallásokkal, elméletekkel, filozófiákkal vagy éppen idológiákkal.
Ez a legmélyebb oka annak hogy az emberiség lezuhanóban van az állatvilág hordáinak mélységei felé, melynek tragikus illusztrációja a mai világ.

Hivő ember az, aki tudja ezt a titkot s akörűl építi ki a maga életét, s ez a központ összefogja az egyébként széthulló személyiségét és életét.

A második ige: a Prédikátor könyve 12: 9. verse: „A lélek pedig megtér Istenhez, aki adta volt azt”. Ez a kijelentés azt az üzenetet hordozza, hogy a bennünk lakozó isteni lélek nem pusztul el a halálban, hanem visszatér Istenhez, aki azt adta volt.
Azért, mert ami Istenből való az nem pusztulhat el, ugyanis az Istenből származó lélek nincs a halandóság, az enyészet és az elmúlás evilági törvénye alá vetve, mint ahogy Isten sem. Így a földi kötelékektől megszabadult lélek természetesen visszatér Istenhez – akiből számazott.
Ez azt jelenti, hogy van tehát bennünk egy „isteni szikra” amint azt Paul Tillich, a múlt századi harvardi egyetem neves professzora nevezte, ami elpusztíthatatlan és örök része emberi mivoltunknak.
Az ember feladata az, hogy ekörül az isteni szikra, mintegy központ körül alakitsa ki, épitse fel életét. Ez a központ mint mágnes a vasreszlékeket, elrendezi maga körül az ember életét.
Enélkül az emberi személyiség és élete darabjaira hull szét: a rend helyett a rendetlenség, a káosz, majd a kétségbeesés lesz úrrá benne. Amilyen mértékben válik istentelenné világunk, olyan mértékben veszíti el összefogó és rendező közponját, s hullik darabjaira az ember és vele kicsi és nagyobb világa. Nem látjuk-é ezt a világban, mely bizonyítja e tételt?

A nagy kérdés az, hogy az Istenhez az emberből visszatérő lélek mit visz magával?
A mai fogyasztói társadalom, s benne az egyedi ember megszállottsága a minél többet bírásra azt mutatja, hogy az elveszett spirituális központ helyére keres valami alternatív, materiális központot – de ezt semmiben nem tudja megtalálni.
Minél többet bír az ember, annál inkább kiábrándult, elkeseredett és ideges lesz – elégedetlen az emberekkel, a világgal s végül magával, s lesz örök rebellis, és örökké meghasonlott.
Csak a isteni központot – az isteni lelket magában megtalált ember lesz olyan, aki jól forgatja tálentumait, amiket kapott, elsősorban nem a maga javára, hanem az emberek javára és Isten dicsőségére!

A harmadik Ige János evangéliuma 11: 25. verse, ahol Jézus ezt mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él”. Ez a kijelentés különösen nekünk szól. Az a tétel, hogy az élet csak élettől származhat, érvényes a mi földi világunkra.
Erre az életre jutni csak születés, tehát szülő által lehet.
S ez érvényes az örökéletre is.
Oda nem vezet tudás, praktika, meditáció vagy misztikus élmény, csak a Szentlélek által való újjászületés a „második Ádám” – Krisztusban való új életre.
Mindez az Egyházban történhet meg, mely Krisztustól alapított üdvintézmény, amely az isteni kegyelem eszközeivel, mint amilyen az igehidetés, a szentségek s a hívők közössége segíti az újjászületést. Az Egyház nem egy idejétmúlt intézmény, egyesület, múzeum vagy klub, hanem az örökélet kapuja itt e földön.
Aki az Egyházba lép, s átesik az újjászületésen, s élete a megszentelődés folyamatába kerül, annak a lelke élete befejezése pillanában az utolsó lehelettel kilehelve, a múló testből hazaérkezik Istenhez, az örökkévalóság világába – Isten országába.

Az ember életének tartalmas, értelmes és fenséges útja az lehet csak, amely Istentől, Istennel, Istenhez vezet!

Dr. Pungur József