Gondolatok népünk jövőjéről – Rev.Dr. Pungur József

Gondolatok népünk jövőjéről

Ismertek azok az adatok amelyek a magyarság számának drasztikus csökkenését jósolják meg, s előrevetítik, hogy néhány évtized múlva csupán 5-6 millió magyar fog ténferegni a csonkaországban. Mindenesetre számos tényező mutat ebbe az irányba. Mindenekelőtt az abortuszok, a gyermekek nemvállalásának növekvő számaránya. Ennek filozófiai, erkölcsi, gazdasági és politikai okai vannak.

A filozófia abból a nyugati liberális mindent elboritó életfelfogásból adódik, hogy az élet mindenekelőtt élvezetre adatott. Ez az enjoy life (élvezd az életet) nyugati ideálja, amely rokon az ókori Róma carpe diem (szakítsd le minden napnak virágát) és a Görög hedonista (élethabzsoló) életszemlélettel. Következésképpen minden, ami ennek útjában áll, elkerülendő.

Így lesz akadály a gyermekvállalás és nevelés, mert az lemondással, áldozattal jár, ami rendszerint nem is térül vissza. Így lesz akadály a becsületes munka, részben azért, mert nem kifizetődő, részben mert ügyes spekulációból jobban meg lehet élni. Ez a felfogás is rokon az ókorival, amikor is a munkát nem tekintették szabad emberhez méltónak, s azt meghagyták illetve rákényszeritették a rabszolgákra.

Így süllyednek le modern társadalmak a császárkori Róma színvonalára, amiket a plebs (köznép) panem et circenses-t követelt, azaz kenyeret és cirkuszt. Ha nem kapta meg, lázadás tört ki, s hogy ennek elejét vegyék a császárok, Egyiptomból szállítattak gabonát Rómába, amit ingyen osztottak szét a plebs között. Nagylelküen ingyenes cirkuszi játékokról is gondoskodtak, ahova vadállatok elé főleg keresztényeket dobtak, s széttépésükben gyönyörködött a plebs. Ma vannak olyan társadalmak, amelyeknek ha nincs meg a heti futballja, rögbije vagy hokija, s nincs meg a napi bifsztékje és söre, akkor könnyen az utcára rohan tüntetni a kormány ellen annak leváltását követelve.

Az erkölcs meggyengülése korunkban egyenes következménye a vallási élet hanyatlásának. Ennek egyik legeklatánsabb jele, hogy a nyugati civilizáció, amely 2000 éve keresztény elveken állt, jónak látta meg sem említeni ezt a tényt az Európai Unió alkotmányában.

Pedig “Minden nép támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha elvész Róma ledől és rabigába görnyed” – mondta Berzsenyi koszorús költőnk jó kétszáz éve.

Ez érvényes minden korra, s így a miénkre is. A baj az, hogy ezt ma tragikusan elfelejtették, s ennek következményeit viseljük. A vallás olyan évezredes egyetemes emberi tapasztalatokat sűrít törvényekbe, amelyeknek semmibevétele a társadalom alapjait ássa alá. Keresztény vallásunknak nem csak isteni, hanem emberi együttélésre vonatkozó törvényei is vannak.

A mózesi Tizparancsolat két táblája prezentálja ezeket.

Ennek elfogadásával formálódott az Egyiptomból szabadult rabszolgasereg néppé, melynek törvénye van s aszerint él, s élni is fog mindaddig, amíg megtartja azokat.

Mihelyt elveti ezt egy nép, menthetetlenül visszasüllyed a népelőtti – a horda állapotba. Ezért beszélhetünk ezeknek a törvényeknek usus legis politicus – áról, azaz politikai hasznáról.

A káoszból is akkor lett világ amikor arra a természet vastörvényei tetettek. Mihelyt ezek lepattannak, a világ visszazuhan a káosz állapotába. Ez a mózesi törvény érvényes a népekre, társadalmakra és az egyénekre is. A két tábla együtt áll vagy bukik. Nem lehet erkölcsről beszélni az Istenre és emberrer vonatkozó parancsolatok megtartása nélkül, legfeljebb szituáció etikáról amely nem más mint az abszolut erkölcs törvények relativizálása, tehát cseles kikerülése azaz megölése. Ezek szerint az abortuszok sokasága azért jó, mert ha kevesebben leszünk jobban fogunk élni!

Mindez egy dekadens kultúra árulkodó jegye. Korunk drámai illusztrációja népünk önmagát megsemmisitő mutatványának.

A gazdasági élet manipulációjával ösztönözni, de visszaszorítani is lehet egy nép számarányát. Ezt már az egyiptomiak is tudták s alkalmazták is vagy 3000 éve a zsidóságra – de ellenkező eredménnyel.

Ez ma abból a szimpla kövekeztetésből adódik, ha a gazdasági élet fejlődik, virágzik, ezzel csökken vagy megszünik a munkanélküliség; az emberek jobban keresnek, tollasodnak, kényelmesebben élnek, biztonságban érzik magukat a jövőt illetően, következésképpen jobban mernek gyermeket vállalni, s nem csak egyet, hanem kettőt vagy többet is.

Ha viszont az ország gazdasági élete lefele zuhan – s azt lehet zuhantatni is –, ha kicsi a munkabér, ha nő az infláció, ha üzembezárások és elbocsátások történnek s így az élet egyre nehezebbé, kiszámíthatatlanabbá válik, akkor csökken a kedv gyermeket vállalni s azokat felnevelni, hiszen mindez a már elért életszínvonal drasztikus csökkenését eredményezi, ami az életélvezet általános elvével nem egyeztethető össze.

Mindennek drámai következménye a gyermektelenség. Jóllehet előttünk élt magyar nemzedékek sokkal nehezebb politikai és gazdasági helyeztkben mégis több gyermeket vállaltak és neveltek fel, mint a mai nemzedékek. A titok nyitja az, hogy eleink még keresztény hitük és erkölcsük parancsai szerint igyeztek élni, és vállalták a törődést, az áldozatot és a lehetetlent!

A magyarság számának drasztikus csökkenése ellenfeleink magyarellenes politikája is kívánatosnak tartja. Nevezetesen, egy legyengült magyarság nem lesz képes hatásosan követelni a békediktátumoknak a mai nemzetközi normák szerinti felülvizsgálatát és elszakított testvéreivel való újraegyesülést.

Hiszen csak békediktátum lehet az a trianoni béke (1920), ahol a magyar delegációval egyáltalán nem tárgyaltak, hanem csak annak aláírására engedték be, vagy a párizsi (1947), amelyet egy, az országot megszálló ellenséges hatalom fenyegető és elnyomó jelenlétében kellett aláírni.

Az 1938-as mücheni szerződést követő a magyar államhatárok módosítását amint lehetett, sietve törölték el, mert az egy nagyhatalom fenyegetésének árnyékában született. És a párizsi nem?

Amikor népünk jövőjéről gondolkodunk nem kerülhetjük el, hogy összehasonlítsuk az utolsó harminc esztendő balközép és jobbközép kormányzó pártjainak tevékenységét a magyarság megmaradása, összefogása, felvirágoztatása, egyszóval győzedelmes jövője érdekében.

A baloldalon akút pénztelenséget, súlyos eladósodást, habozást és tétovázást találunk. Sok volt nekik még az ismét megcsonkított ország magyarsága, nemhogy még a határon túli részeké is.

Koncepció helyett egy szlogen lett a külpolitikai vezérelv:

Merjünk kicsik lenni!

Ám az igazi mélység 2004. december 5-én jött, amikor a magyarság tömbjéből kérlelhetlenül kivágták a határon túli magyarságot.

Ezeknek pótlására, a demográfiai grafikon javítására ezek a pártok egyszerre bevándorláspártiak lettek. Nem tudják a történelmünkből, hogy példáúl a török hódoltság 150 éve alatt a magyarság létszáma 4 millóról l.5 millióra csökkent. Ennek pótlására a Habsburgok nagyszabású betelepitési politikát hajtottak végre idegen népekből. Ezek az idegen népcsoportok idővel megsokasodván egyre követelőbbek lettek s végül mindent maguknak követeltek, amit Trianonban (1920) és Párizsban (1947) meg is kaptak.

A jobbközép kereszténydemokrata és nemzeti kormányok, az ezeréves, kipróbált útról kizökkentett és veszélyes hazárdírozó úton zökögő ország szekerét visszahelyezték a régi kipróbált történelmi útra, melyet ezek a fogalmak fémjeleznek: Isten, Haza, Család.

Egy nép életében a sorra következő nemzedékek az előttük levőktől veszik át mindazt az örökséget, amit azok építettek bele népük életébe.
Mindezt azzal a természetes és magától értetődő, ám szent megb
ízatással adják tovább az utánuk következőknek, hogy majd azok is hasonlóképpen cselekszenek, hogy átadják népüket az utódoknak mindazzal, amivel ők járultak hozzá népük gyarapodásához, gazdagodásához és biztonságához.

Ez az élet rendje!

Nemzedék-váltáskor lehetőség nyílhat egy korábbi nemzedék hibáinak korrigálására. Ilyen kisérlet volt 1956.

Amikor országunk függetlenségének visszanyerésére történt kisérlet. A másik kisérlet 1989 – ben, volt amikor az ország népe kinyilványította akaratát, hogy a nyugati demokrácia államformájában óhajt élni.

A harmadik alkalom 2010-ben jött el, amikor az országos választást a kereszténydemokata nemzeti koalició kétharmados többséggel nyerte meg. Azóta ez a koalíció már a negyedik kormányt vezeti.

2010-re az ország a tönk szélére került. Nemcsak a szakszerűtlen vezetés, hanem a 2008-as pénzügyi világválság miatt is. Mégis sikerült a nagy adósságot is csökkenteni. Beindult az ipar, a mezőgazdaság a nemzetközi kereskedelem. Megalakultak a Visegrádi 4-ek, Az elszakítottakat ismét testvérként segítjük. Az illegális bevándorlás ellen falat épitettünk védve Európát, s olyan családpolitikát vezettünk be, melyre csodálkozva néz a világ. Sikeresen valósítjuk meg a jövő egyik igéretes társadalmi formáját, az illiberális demokráciát.

Mindennek titka az, hogy népünk nagy többségének kollektív tudatalattija megérezte, hogy sok országvesztő kísérlet után végre egyenesbe kerültünk!

Ami jövőnket illeti, eligazít bennünket a régi bölcs közmondásunk:

A jó útat a járatlanért el ne hagyd!”

Dr. Pungur József

Advertisements

Aforizmák 5 – Rev. Dr. Pungur József

Aforizmák 5

  • Nem lehet eredményesen egy eszmével, ideológiával vagy vallással szemben erőszakkal, fegyverrel, háborúkkal fellépni. Eszmét eszmével, ideológiát ideológiával, vallást vallással lehet csak legyőzni. Ezt mára már elfelejtették – ezért vagyunk ott ahol vagyunk.

  • A Kereszténység megrontása korunkban a Francia Forradalommal kezdődött (1789). Azóta belűlről a Liberális Teológia férge rontja. Kívülről meg egy másik vallás kardja suhog felé.

  • A világ azért létezhet, mert a természeti törvények mentén halad. A modern liberális ember pedig végtelen szabadságot követel magánk – és semmiféle szabályt, törvényt, és korlátozást nem fogad el. Akkor miért csodálkozunk hogy egyre nagyobb káoszban élünk és vergődünk?

  • A nyugati világban valami penultimat (a végső előtti) került az ultimat (az igazi végső – Isten) helyére. (Paul Tillich).

  • A II. Világháborúban legyőzött Németország jövőjét a győztesek úgy határozták meg, hogy gazdaságilag lehet erős hatalom – a kommunizmus terjeszkedésének veszélye miatt. Politikailag azonban a Weimari Köztársaság mintáját kell követnie – és mindez korunkban megvalósult – de milyen eredménnyel?

  • Akit Isten el akar veszejteni, annak beköti szemét és bedugja a fülét!
    Nem ilyen politikusokkal van tele a nyugati világ?
    Akkor miért csodálkozunk, hogy oda jutottunk ahol vagyunk?

  • Korunkban egyik ideológia gyorsan váltja a másikat. Mindegyik a végső megoldást igéri. Mikor ezzel csődöt mondanak és eltűnnek a politikai porondról, egy olyan világot hagynak maguk után – amely közelebb került a végső pusztuláshoz.

  • A kevés jó politikai irányvonal megjelenő sikereivel párhuzamosan előkerülnek annak megrontói, haszonélvezői és vámszedői – akik a maguk önző meggazdagodásán és hatalmuk fitogtatásán fáradoznak.
    Ez az újgazdagok, az oligarchák és a parvenük vékony ám befolyásos rétege.
    Ha ezeket meg nem fékezik – menthetetlenűl aláássák az őket kitermelő rezsimet. Ez olyan természetes, mint ahogy a kertben a virág mellett gaz is kinő.
    Ezt is, azt is tanácsos eltávolítani.

  • Miről lehet a parvenüket felismerni?
    Egyrészt egyre növekvő gazdagságukról, másrészt párhuzmosan növekvő befolyásukról, harmadsorban mindkettő mutogatásáról – amely egyben le is leplezi őket s csodálat helyett megvetés a részük!

Dr. Pungur József

Isten ? – Rev.Dr. Pungur József

Isten ?

Panta rhei” – “minden mozog” -, mondták a régi görög filozófusok, ami soha nem volt annyira érvényes, mint mai világunkra. Bő száz éve nemcsak minden mozog előre-vagy hátra, lassan, vagy inkább gyorsan, hanem minden létező létesítmény alatt mozog a talaj, a föld, a fundamentum, s a felépítmények rekesztékei is recsegnek-ropognak.

A földrengések korát éljük szó szerint is és átvitt értelemben is. Megdönthetetleneknek vélt birodalmak a szemünk láttára omlottak a porba; új társadalmi rendszerek formálódtak könnyben és vérben – és tűntek el a történelem süllyesztőjében embermilliók átkai közepette; világmegváltó új ideológiák, világszemléletek születtek, s erőltették minden eszközzel a föld népére egy boldogabb világot ígérve, amin – mint minden újdonságon – kapva-kaptak az ezekre mindig kapható tömegek, hogy aztán becsapottan, kiábrándultan, keserűen vessék el, kétségbeesetten valami újabbat keresve.

Az alapok megrendülése az Egyházat sem kímélte meg. Az északi félteke keleti felén, az Egyház, történelmének eddig legnagyobb üldöztetését szenvedte el az ateista kommunizmus 70 éve alatt, míg nyugati felén az Egyházat a jóléti társadalom, a szekepticizmus és a kozmopolitizmus rombolta és mállasztja. Az egyháznak az egyéni, családi, közösségi és nemzeti életet egykor meghatározó teológiája mára vékony vallásos filozófiai véleménnyé silányult, amiből sem erkölcsöt, sem életelveket, sem életvitelt formáló és meghatározó erő már nem sugárzik, és nem hat.

Érzékeli az alapok megmozdulását az Egyház világszerte, és megkísérli megszilárdítani azokat.  Vannak, akik a teológiai konzervativizmusban, mások annak további liberalizálásában vélik a megoldást. Ismét mások a liturgikus mozgalmakban látják a csodaszert: régi zsolozsmák recitálásával, vagy éppen modern zene bevezetésével; ismét mások szeretnék az Egyházat a szociális problémák megoldásának segédcsapatává tenni. Nem tagadható, mindezekben van valami fontos.
Ám a probléma gyökere másban van: abban, hogy a modern kor világa sikeresen rombolta le az emberben még meglevő homályos Isten-képet. Nem csak összetörte, hanem ennek még a szilánkjait is kisöpörte az emberi lélekből; istentagadóvá s istentelenné tette. Ebből egyenesen következik, hogy ahol nincs istenhit, ott az erkölcs előbb relatívvá lesz, majd teljesen eltűnik. Ennek tragikus bizonyítéka mai világunk siralmas állapota.

Az ateista filozófusok és ideológusok kétszáz éve azt sulykolják az emberek fejébe, hogy Isten pedig nem létezik, s ha létezne is, nem lehet Őt megismerni.
Ezeknek az embereknek az igehirdetés – legyen az bármilyen mély, szép és megragadó – üresen cseng, mert bennük kétely él afelől, hogy Isten – akinek nevében beszél az igehirdető – létezik-e egyáltalán? Mivel léte bizonytalanságban marad a hallgató előtt, így az ige üzenete nem fogan meg benne, mert a hitetlenség miatt lepereg róla.
A világ tele van unalmas igehirdetőkkel és kétkedő hallgatókkal.

Az Egyháznak, ha meg akar újulni és feladatát betölteni, akkor a 0-pontról kell felépíteni az Isten-képet a mai emberben. Annak, hogy az egyház bizonyságtételét, igehirdetését, tanítását az emberek elfogadják, feltétele az, hogy éljen ismét bennük egy kép Istenről. Amint egy vaknak nem lehet a színek szépségét érzékeltetni, mert fogalma sem lehet erről, éppen úgy hiábavalónak tűnik Istenről beszélni egy istentelennek

Létezik-e Isten? – kérdezi ma rejtve vagy nyíltan az emberek nagy többsége.
S ha igen, lehet-e létezését bizonyítani?
A vélemények megoszlanak. Sokan azt mondják: nem, Istent bizonyítani nem, csak hinni lehet; a hit majd megbizonyítja azt, hogy Ő van. Mégis teológusok és filozófusok minden korban megkísérelték bizonyítani Isten létezését, érveket hozva elő létezése mellett. Ez lehetséges a
Revelatio Generalis, azaz Istennek a természetben adott általános kijelentése révén, melyen számos vallás alapult. Ettől a klasszikus keresztény teológia megkülönbözteti a Revelatio Specialis-t, azaz Istennek a Szentírásban, de legfőképpen Jézus Krisztusban adott speciális kijelentését.

Mivel Istennek a Revelation Generalis-ban adott önkijelentése jelen van a világban, azaz ez az önkijelentés a világ teremtettségében, a gondviselésben és történelmében adott, ezek által önmagát, mint teremtő, fenntartó és világkormányzó Istent jelenti ki. Ezért lehetséges ezekből un. istenérveket levonni, amit régi vagy éppen a jelen kor teológusai-filozófusai megfogalmaztak. Nem értelmetlen, és ideje elérkezett, ezeket újra feleleveníteni, szemügyre venni és tanulni ezekből.

Az ontológiai argumentumot (lételméleti bizonyítékot), azaz Isten létéből logikailag levezetett érvet Canterbury Anzelm (1033-1109) érsek fogalmazta meg. Ő eléggé bonyolultan adta elő érvelését, kezdve azzal, hogy Canterbury Anzelm (1033-1109) mondott aki azzal érvelt, hogy Istennél nagyobbat nem tudunk elgondolni. Így Isten mint a legnagyobb szükségszerűen létezik. Alapjában véve azzal érvelt, hogy az Istenről alkotott fogalom, mint olyan, létezik. Igen ám, de ez csak akkor létezne, ha a fogalom mögött Isten valóban ott van. Enélkül nem is lehetne róla semmiféle fogalmunk. Ami nincs, arról fogalom sincs. Viszont egy fogalom léte egyenesen mutat a mögötte álló valóságra. Azaz Isten fogalma csak akkor létezhetne, ha a fogalom mögött ott áll Isten valóságos léte. Az istenfogalom tehát Isten valóságos létére utal. Ezt az istenérvet à-priori (tapasztalatot megelőző istenérvnek nevezik, miután nem tapasztalati, hanem tisztán a logika útján jött létre.

A kozmológiai (a világegyetemet, mint rendszert kutató elmélet – szerk. megj.)  istenbizonyítékokat, az à-posteriori (tapasztalati) úton létrejötteket, a középkor nagy teológusa Aquinói Tamás, a Doctor Angelicus” (1225-1274) gyűjtötte össze, és fektette le. Öt ilyen bizonyítékot talált. Az első a mozgás tényéből indul ki, mondván, hogy mozgás csak ott történik, ha valami okozza azt. A testek maguktól tehetetlenek. Ha a mozgás és a mozgató erők vonalán végigmegyünk, végül kell, hogy találjunk egy ősmozgatót, ami/ aki nem más mint Istent.
A
második bizonyíték a kauzalitás (oksági elv – szerk. megj,) tényéből ered. Minden okozat mögött egy ok húzódik meg. Nem lehet okozat az azt kiváltó ok nélkül. Ha az ok és okozatok láncolatán végigmegyünk, végül is meg kell érkezzünk az ősokhoz: Istenhez. (Arisztotelesznél ez a “mozdulatlan mozgató”).
Harmadik érve az esetlegesség és a szükségszerűség fogalmából adódik. Valójában minden teremtmény esetleges, azaz nem szükségszerűen létezik. Mi szükség hozta pld. az embert létre? Nyilvánvaló, hogy ilyet nem találni. Nos, ha minden létező csak esetleges, akkor kell lennie egy szükségszerű lénynek melyből az esetlegesek áramlanak, s ez: Isten.
A
negyedik érve a tökéletesség fokozatain alapul. Minden létező csak különböző fokokon bírja a tökéletességet. Ez arra mutat, hogy kell lennie egy abszolút tökéletes lénynek vagy inkább egzisztenciának: Istennek, akitől a létezők a tökéletességet különböző fokokon kapják, s akihez mérten lehet a tökéletesség fokozatait megállapítani.
Ötödik érve a nem intelligens lények – állatok -, értelmesnek tűnő életvitelén alapszik. Ezek nem lennének ilyenek egy felsőbb lény: Isten irányítása nélkül.

A teleológiai istenbizonyitékot a német Wilhelm Leibniz (1646-1716) fogalmazta meg. Ő a világ célra állítottságából (görögül telos: cél), harmóniájából és szépségéből következtetett egy legmagasabb intelligencia létezésére – Istenre -, aki mindent ily céltudatosan, harmonikusan és szépen rendedzett el, s a világot bölcsen kormányozza.

Immanuel Kant-ot is meg kell említenünk (1724-1804), a königsbergi (ma Kaliningrad) filozófusát, a morális argument vagyis az erkölcsi bizonyíték megalkotóját. Ő az emberben levő erkölcsi törvény (lelkiismeret, jóra törekvés, kötelességtudás) alapján következtetett Isten létére, aki az erkölcsi törvényt belénk helyezte kategorikus imperativusként – feltétlen parancsként. Ő mondta: “Két csodálatos dolog van a világon: a csillagos ég ott fent, és az erkölcsi törvény itt bent!”.

Említsük meg az ún. históriai vagyis történelmi istenérvet, azt, hogy az emberiség minden időben, mindenütt tisztelt valamiféle istenséget; soha nem volt az emberiség istenhit nélkül.

A klasszikus istenérvek mellett még szólnunk kell legalább három modernről. Paul Tillich (1886-1965), korunk egyik nagy teológusa így érvelt: Az ember az egyetlen élőlény, amely tud a maga véges mivoltáról. Erről viszont nem tudna, ha nem lenne az emberben egy örökkévaló elem, amelyen az ember lemérheti a maga végességét. Ez az elem Istentől van. Továbbmenve: ennek az örökkévaló, vagy végtelen elemnek megléte az emberben indirekt módon bizonyítékot nyújt Isten létezésére.

Peter Berger amerikai kortárs szociológus és filozófus “A transzcendens jelei” c. könyvében öt elgondolkoztató érvet sorol fel, amelyek Isten létezését mutatják. Honnan van az emberekben a rend utáni vagy? – kérdezi. A rendre való törekvés egy kaotikus világban egybeesik az egyetemes és isteni renddel. Rámutat arra is, hogy az ember azörömteli játék közben felszabadul, és békességet tapasztal.

Ilyenkor az idő megáll, és a külső világ megszűnik létezni. Mindez – mondja – az emberen túli természetfeletti világra utal.
A
reménység – állapítja meg – nem más, mint az ember “Nem”-je a halál és szenvedés felé. A remény több mint csupán, dac és illúzió: a remény a természetfeletti végső beteljesedésre mutat. Amikor az ember – mondja – valami rettenetes bűn következményeivel kerül szembe, akkor nem elégszik meg a bűn elkövetőjével szembeni büntetéssel, hanem örök kárhoztatást követel. Ez is, az időlegesen túl valami örökkévalóra mutat.
Végül megemlíti a
komikumot, azt, hogy amikor az ember nevet, voltaképpen önmagának e világban való bezártságának komikumát fejezi ki. Ez azt is jelenti, hogy a bezártság nem végleges, s egyszer el fog múlni. Ez is a transzcendens (Isten) egyik jelének fogható fel.

Megkísérelhetünk istenbizonyítékot alkotni a matematika segítségével is. A matematika a valóságot tükrözi absztrakt számok segítségével. A természetes számsor tehát szükségszerű és nem esetleges képződmény. A számsor elején levő zéró is szükségszerű, mert a számsor első jegye a zéróhoz (semmihez) képest állapítja meg magát.
Másként kifejezve: a “valami” a “semmihez” képest van. Ám a “zéró” és az “egy”-es szám között különleges kapcsolat van, amely nem létezik más számok között. Ez az, hogy “zéró”-ból soha nem lehet “egy”, és fordítva, “egy” soha nem lesz “zéró”-vá, még akkor sem, ha végtelenül osztanánk. Míg az “egy” fejlődhet “kettő”-vé pld. szorzás útján, “zeró”-bó1 “egy” nem lehet szorzás, csak valami alkotó akció réven. Más szóval: semmiből valami csak a teremtés aktusa útján lesz.
Ez pedig a Teremtőt – Istent – tételezi fel, ha a világmindenség viszonylatába vetítjük ki ezt.

Meg kell gondolnunk azt is, hogy Isten nincs jelen a világban, mint más létező objektum, amiről vagy akiről érzékszerveink útján tudomást szerezhetünk. Isten – mivel Lélek – következésképpen nem objektivizálja azaz tárgyiasítja vagyis nem zárja be magát egy objektumba, s mivel “finitum non capax infinitum”, azaz véges, nem tudja a végtelent befogadni.
Miután az emberi értelem a világ
objektumai tükrözésére képes csupán, s mivel Isten – mint objektum – nincs jelen a világban – ezért lehetséges Isten létének tagadása. Azonban Isten mégis jelen van e világban, mint szubjektum, mint lélek, mint minden létező alapja, fenntartója és célja. Amint a gondolat nem látható, meg nem fogható, s mégis ez adja meg emberi mivoltunkat, éppúgy Isten sem látható, nem tapintható – mégis van –, s a világ és az élet értelmét Ő adja meg.
A keresztény teológia legszilárdabb és mozdíthatatlan fundamentuma az, hogy Isten az Ő Fiában testet öltött, hogy “objektivizálja” magát, lehetővé téve az emberbnek, hogy Fiában lássuk meg, ki Ő, és milyen Isten.

Kétségtelen, hogy a filozófiai és teológiai istenérvek, a klasszikusok és a modernek, elgondolkoztatóak. Azonban mindezeken az érveken túl mégis csak Isten maga tud meggyőzni valakit a önmaga léte felől, s csak ő tud benne való hitet, mintegy “szuperadditumot” (legfőbb hozzáadást) ajándékozni az embernek.

.

Dr. Pungur József

Predestináció  – Rev. Dr. Pungur József

     A predestináció tanítása egyidős magával a kreszténységgel. Alapjai a Bibliában megtalálhatók. Az egyház régi nagy teológusai (Iréneussz, Origénesz, Augusztinusz, Pelagiusz, Aquinói Tamás, etc.),  majd a modernek (Barth, Brunner, Tillich, Moltmann, etc.) foglalkoznak ezzel. Így nemcsoda, hogy különféle értelmezései álltak elő, némelyeket heretikusnak ítélték, s vannak egyházak melyek ezt a tant teljességgel elvetik, s mások melyek feltételezéssel fogadják el.

Alapjában véve a tan problémája három eredőből jön. Az egyik az úgynevezett isteni dekrétumok közül az, melyben Isten előre meghatározza, hogy a bűnbe esett emberiségből (massa perditionis) kiket üdvözít (Efézus 1: 3-5, Róma 8:29, etc) – ez a predestináció egyszerű formája. Továbbá Isten azt is meghatározza, hogy kiket vet el kárhozatra (reprobatio) – amint azt tanítja a kettős predestináció tana a decretum horribile (Máté 25: 31-46; Róma 9: 15-23, etc). Ebből az is következik, hogy Isten maga lenne az emberi többség kárhozatának oka – amit kizár Isten egziszenciájának meghatározó vonása az, hogy Ő szeretet (1 János 4:16). Akiket Isten az üdvösségre választ (elekció), azokat megigazítja (jusztifikáció), és meg is szenteli (szanktifikáció). A másik eredő az a kijelentett isteni szándék, hogy „Az az Isten akarata, hogy minden ember üdvözüljön” (I Timótheus 2: 4). A harmadik az emberi szabad akarat. Az Isten képére teremtett embernek (1 Mózes 1:27) szabad akarata is volt. Ezt azonban a bűn megrontotta.  A modern ember pedig azt tartja, hogy szabad akarata van, azaz maga szabadon tesz választást, dönthet akár sorsáról is, és elveti még annak gondolatát is, hogy valaki más, legyen az Isten, aki előre elrendeli, meghatározza sorsát.

A valós emberi helyzet azonban az, hogy mi csupán elméletileg vagyunk szabadok, a gyakorlatban számos dolog határozza meg, rendeli el élünket. Például: család, társadalom, gazdasági élet, politika, saját képességeink, foglalkozásunk, munkánk, életkorunk, környezetünk, stb., mind-mind többé-kevésbé alakító, meghatározó és döntő tényezői mindennapi életünknek, de hosszú távon is. Ebből az egyetemes emberi tapasztalatból két szélsőséges álláspont született. Az egyik: a fatalizmus, az a hit, hogy sorsunk, végzetünk, a fátumunk előre megvan írva, s az ellen semmit sem tehetünk. A predestinációval kapcsolatban ebből az a tévedés következik, hogy ha Isten előre eldöntötte, hogy üdvözít, nosza éljünk kényünkre, kedvünkre, a végén még üdvözülhetünk is – ha erre rendeltettünk! Megfordítva: lehetünk a világ legkegyesebb emberei, de mit ér ez, ha végül is kárhozatra vettetünk? Ezek az egykedvű örök rezignáltak. A másik: szembefeszíti a Fátummal az  emberi akarat erejét, amely azt vagy legyőzi, vagy a harcban végleg megsemmisül. Ezek az égő-szemű örök akarnokok. A teológiában a Pelágiánizmus képviselte ezt tévesen, mondván, hogy az üdvösség kérdése az emberi akaraté – csak akarni kell, és elérhető!

Végül is, hogyan lehet összeegyeztetni a predestinációt az ember szabad akarattal? Ehhez meg kell gondolni az isteni mindentudásból (omiscientia) követező isteni előrelátást (previsio). Isten ugyanis aki szabad akarattal áldotta meg az embert, előre látja annak egész életét s az ítéletkor majdan kimérendő ítéletét. Isten a maga akaratával egyrészt nem akarja befolyásolni az ember döntéseit, tehát az ember szabad akaratát tiszteletben tartja, másrészt látja annak végső következményeit. Ugyanakkor a bűnben meggyengült emberi szabad akarat megsegítésére üdveszközeit ajánlja az embernek, azaz Egyháza révén elérhető segítségeit: a  Szentírást, a Megváltót, a kegyelem eszközeit: a hirdetett igét, a szentségeket, a hívők pásztorait,  a hívek közösségét, etc.         

Azt is látnunk kell, hogy üdvösség felőli emberi bizonytalanságnak van legalább két pozitív hozama. Az egyik az,  hogy akiben ez a kétség felmerül, ezt már az üdvösségre való elhívás jelének tekintheti, mert abban  Isten már elkezdte a jó munkát és be is fejezi a Krisztus Jézus napjáig. (Filippi 1:6). Ugyanis az elveszendőket – sajnos – ez a kérdés még csak nem is izgatja. Azután a predestináció tanának elfogadása segít szubjektív üdvbizonyosságra jutni. Az ilyen ember tudja, hogy üdvösségének biztosítéka nem önmagában, hanem végső soron Istenben van! Ez a keresztény életnek egyik nagy ajándéka, egzisztenciális alapjának megteremtője.  Isten lesz az aki elrendezi életét az örökkévalóság viszonylatában a Szentháromság Istennel – teremtőjével, gondviselőjével és üdvözítőjével. Így lesz valójában méltó nemcsak a keresztény névre, hanem egy magasabbszintű emberi életre jut el –  röviden: Istennel való járásra. S minden ami ezzel jár: tudatosan lesz a mennyei Atya gyermeke (Máté 5: 45), ami hitet, erkölcsöt, küldetéstudatot eredményez, ezzel együtt békességet, bátorságot, elszántságot, bizonyosságot, védelmet és segítséget!

Koruk nyugati modern embertömegei amikor kidobták életükből keresztény vallásukat – a fürdővízzel együtt a gyereket is – isteni jövőjüket – kiöntötték. Rá kell ébrednünk, hogy minden veszteségünk, szegénységünk, hiányosságunk, ürességünk, gyávaságunk, menekülésünk, félelmeink, elveszettségünk, céltévesztésünk, tanácstalanságunk, törtségünk, önmagunktól, másoktól és a világtól való elidegenedésünk legmélyebb gyökerei ebben rejlenek.

Túl emberi kiséreten, hogy megértük a predestinációt be kell vallani, hogy ez is   hitünk nagy titkai közé tartozik mint amilyen misztérium: a teremtés, a megváltás és a feltámadás.

A predestináció titkát, azt, hogy nekünk kell megharcolni a hitnek harcát, melyben mégis Isten segít győzelemre, legjobban egy olyan kapu fejezi ki, amelynek egyik oldalán ez a felirat bíztatja a vándort: „Jöjj, várunk!” S a másik oldalán, a belépett vándor ezt olvashatja: „Isten hozott!”

Dr. Pungur József 

Aforizmák 4 . Rev. Dr. Pungur József

Elsősorban magyarnak születtünk s csak azután lettünk keresztények, konzervatívok, szocialisták, liberálisok, etc.
Ma a félvilág azt követeli, hogy adjuk fel születési jogunkat!

Ma a magyarság jó része eladta születési jogait s kötelességeit egy tál lencséért – ezért jutottunk oda ahol vagyunk.

Sokan elfelejetik, hogy mindenekelőtt predesztináltság, jog, kiváltság és feladat magyarnak lenni.

Noblesse oblige” – a nemesség kötelez – mondták volt őseink – és a haza fényre derült.

A hajdan volt nemes magyar nemzet mai nemzedékének többsége erről még csak nem is hallott – csoda-e, hogy a haza majdnem sötétségbe borult?

Kétféle nacionalizmus van: agresszív – mely mások ellen tör, és defenzív – mely védi a magáét. Az utóbbit a magyarság már majdnem föladta – akkor miért siránkozunk?

Sokan felcserélték szóért a tettet. Beszélni lehet vég nélkül – újra megkell tanulni: „A szónál ékesebben beszél a tett!”

A régi írók életelve volt: „Nulla dies sine linea” azaz: „Egy nap se múljon el egy sor nélkül”. Az „egy sor” helyettesíthető: az „egy tett”-el!”

A nagy nemzetközi szervezetek melyektől oly sokan oly sokat várnak – amint elbürokratizálódtak olyan mértékben válnak impotenssé feladatuk betöltésére.
Ki emlékszik már a Népszövetségre?
Az ENSZ katonai jelenlétében végbemehetett a ruandai és a szebrenicai mészárlás. Az EU-n belül ma szabadon és következmények nélkül lehet magyarokat kisemmizni, üldözni, verni és miért?
Mert „belügy” mondja az EU – éppúgy mint valaha a Népszövetség.

Dr. Pungur József

Isten mint Intelligencia- Rev.dr. Pungur József

Brit asztrofizikusok egy csoportja nemrég azzal lepte meg a világot, hogy tudományos eszközeikkel és módszereikkel elérkeztek annak megállapításához, hogy: “Az univerzum mögött egy intelligencia áll”.
Ez a megállapítás első látásra nem mond valami sokat.

Hiszen ehhez hasonlót már Canterburyi Anzelm (1033-1109) is mondott, aki azzal érvelt, hogy Istennél nagyobbat nem tudunk elgondolni. Így Isten mint a legnagyobb, szükségszerűen létezik, amit Ontológiai Istenérvében fejtett ki.

G. Wilhelm Leibniz (1646-1716) német filozófus is fejlesztett egy istenérvet.
Nevezetesen azt állította, hogy a létező világok között a miénk a legjobbb. Formája, törvényei, rendje, szépsége és csodái, mind egy
Teremtő Istenre mutat. Ez a megállapítás a kozmológiai Isten-érvként ismert. Gyengéje mindkettőnek az, hogy à priori, azaz nem tapasztalati, hanem csupán gondolati úton jöttek létre. A Brit tudósoknak a tétele azért új, jelentős és fontos, mert ez à posteriori azaz tapasztalati, vagyis megfelelő műszerek használata, segítsége révén jött létre.

Előbb vegyük szemügyre azt az állitást, hogy egy Intelligencia áll a világegyetem mögött.
Ez a megállapitás egyrészt üdvözlendő. Nevezetesen az, hogy ennek megállapítására empirikus, azaz tudományos eszközök segítségével jutottak el. Ami a tudományos világban először történt meg. Másrészt a megállapitásnak vannak tökéletességi hiátusai. Éppen így vagyunk például a
szeretettel is, ami csak akkor van, amikor tettekben megjelenik. Intelligencia per se – magában sem létezik, ez csak egy idea, vagv absztrakció. Ez mindig csak a legfejlettebb lényen, az ember által jelenhet meg. Transcendentális vonatkozásban hiányik belőle az Idő és az Energia – amin és ami által megjelenhet.

Mai nyugati világunkban a kereszténység meggyengülése és az attól való elfordulás egyre erőteljesebben jelentkezik. Következménye a templomlátogatások drasztikus csökkenése, sőt templomok bezárása és eladása.
Ezekkel együtt a vallási és erkölcsi normák megvetése, szkepticizms és ateizmus lett a társadalom életfilozófiája, materializmus és hedonizmus az egyén életelve. A kétezeréves kereszténység fokozott eltűnését tapasztaljuk. Filozófusok és ideológusok lázasan keresik a tökéletes világrendszert, de ezek eddig csak az “Istennélküli világ” régi-új eszményéig jutottak el.
Ezzel próbálkoznak a Francia Forradalom óta (1789), de csak halálos ideológiákat hoztak, mint amilyen a fasizmus és a kommunizmus volt, melyek két rettenetes világháborúba taszították az emberiséget. Most meg a harmadik felé tántorgunk, miközben helyi háboruk és terrorista veszedelem között élünk.
Ráadásul a globalizmust erőltetik ránk mint megváltó ideológiát és a kozmopolitizmust mint filozófiát. Mindezek hitetlenséget, keresztényellenességet hirdetnek és terjesztenek. Teológusok is keresik a megoldást, de eddigelé ezt nem találták meg, mert ők is, mint a filozófusok, régi bevált módszereket igyekeznek alkalmazni, de elfelejtik, hogy ami elvétve dolgozott a múltban nem biztos, hogy a mai
Sitz im Leben-ben is dolgozni fog.

Az egyházakat nevetve elhagyó tömegek elfelejtik, hogy a vallásnak van egy társadalmat megőrző ereje, amit a klasszikus teológia “Usus legis politicus”-nak nevez azaz a társadalom megtartójának.
Hogy értsük ezt, lássuk Mózest, aki népét kihozta az Egyiptomi rabszolgaságból.
Első dolga volt, hogy a
Tízparancsolat isteni törvényét adja nékik. Ezáltal a menekülő sokaságot néppé szervezte és megtartotta a jövő számára mind a mai napig! E tétel fordítottja is igaz.
Amely nép elveti az isteni törvényeket, az előbb-utóbb elpusztul vagy jólétében ellustul vagy szegénysége miatt elerőtlenül.

Az elmúlt ezeregyszáz esztendőben keresztény vallásunk fogta népünket össze és tartotta meg jóban és rosszban, nemzeti tragédiákban. Ha a mai nemzedék üresen hagyja templomait, lassan majd üresen maradnak falvaik és városaik és végül az ország. A vallás nemcsak magánügy – amit ateista ideológiák hirdetnek – hanem a nemzeti megmaradásnak egzisztenciális ügye!

A fentebb elmondottak jelentősége abban van, hogy míg az à priori, és az à posteriori módok külün-külön erőtlenek, gyengék és kifogásolhatóak, addig együtt a korunkban megrendült Isten-képet állítanák helyre. Erről az alapról lehetne releváns és plauzibilis teológiát felépíteni a magyar és a válságban levő nyugati kereszténységünk mélyebbé, igazabbá és élőbbé tételére.

Dr. Pungur József

.

A Szentlélek (Pünkösd előtt és után) – Rev- dr. Pungur József

A Szentlélek

(Pünkösd előtt és után)

(János ev. 20: 19-23)

Ez a jelenet Pünkösd előtt történt és mégis Pünkösdről szól. Lássuk üzeneteit:

1.Igénk elbeszélése a tanitványok helyzetének leírásával kezdődik, akik az Úr mennybemenetele után voltak és Pünkösd előtt. Mesterük a mennybe ment s ők árváknak, kiszolgáltatottaknak érzeték magukat. Igy éthető, hogy bezárkóztak egy jeruzsálemi felházba mert féltek, hogy a mesterük után most majd ők kerülnek sorra az üldöztetésben. Zavarban voltak és végtelenül tanácstalanok, hogy mitévők legyenek.

Minket is kísért a bezárkózás – az élet bizonytalanságai miatt. A régiek azt beszélik volt idő amikor e városban senki nem zárta be a házát. Nyitva hagyták, mert tudták, hogy távollétükben senki sem fog oda bemenni azért, hogy netán valamit eltulajdonitson. Hol vannak már ezek az idők? Ma szinte kötelező keritéssel körülvenni a házat és valamiféle biztositó berendezést felszeltetni gonosz indulatu emberek ellen. Parkházegyüttesek épülnek falall körülvéve, speciálisan nyíló kapuval és magánőrséggel. Lassan irigyelni fogjuk a csigát mely a hátán hordozza házát, hogy veszély esetén;n abba húzódva menedéket találjon. Korunkban a világ globalizálódik, ugyanakkor az emberek egyre inkább izolálódnak egymástól s magukba gubózva élik életüket a bizonytalanság és a félelem miatt.

2. Ám Jézus bejön a félelemmel telt tanitványokhoz a bezárt ajtón át is. Ő a feltámadott Úr feltudja törni az övéi bezárkózottságát fizikai és lelki érelemben is. Jézus mindig is a nyitottságot szerette. Ő nem vonult el pusztába mint Keresztelő János, vagy a Qumran szekta tagjai akik kivonultak a bűnös városokból s felépitették a pusztában a tökéletesek közösségét. Jézus közössége az Egyház is mindig nyitott volt és kész segítésre. Az Egyház nem élhet önmagába zárkózva. Nem mehet el a világ szenvedései mellett szenvtelenül mint az irgalmas samaritánus példázatában a pap és a lévita az úton kirabolt és vérző ember mellett. Az ilyen egyházra nincs szüksége sem embernek, sem Istennek. Nekünk felelősségünk van a vlágért, s benne a mi népünk sorsáért az itteni és az otthoni magyarságért. Milyen istenes dolog az, hogy egyházaink és államunk felépítenek romba döntört templomokat, iskolákat és kórházakat!

Jézus át tudja törni bezárkózottságunkat, izoláltságunkat és félelmeinket is. Ő a hű barát!

3. Jézus tudja mi az alapbajunk: Szentlélekre van szükségünk nekünk is mint a tanítványoknak. A tanítványok már mindent tudtak, hiszen Jézussal voltak évekig. Ismerték tanitását, látták csodáit, élvezték felemelő közelségét. És mégis erőtlenek voltak. Mi is így vagyunk: tudjuk a keresztény elméletet, hitük alapvető tanításait, azt, hogy kicsoda Isten, Krisztus sőt még a Szentlélekről is tudunk – és mégis erőtelenek vagynk – mert hiányzik életünkből a Szentlélek! Már régen tudták, hogy az uránércben roppant erők vannak, csak fel kell ezt szabaditgani. Ez csak korunkban történt meg. A békés célu atomenergia ma áramot fejleszt. A teremtéskot Ádámot Isten a föld porából teremtette meg, de csak akkor lett élővé amikor Isten Ádám orrába lehelte életet adó lehelletét.Mi emberek az isteni lélek nélkül csupám élő halottak vagyunk: mi is és kortásaink is.

Jézus azért jött vissza tanitványaihoz, hogy lelket leheljen beléjük: Vegytek Szentlelket s rájuk lehelt. úgy mint Isten Ádám élővé tételekor. Ez a második teremtés! A Szentlélek ünnepe nemcsak annak megünneplése miatt van, hanem azért, hogy Isten Lelke bennünk is éljen, hogy ne a világ fiai, hanem Isten gyermekei legyünk. Azok vették Isten Szntlelkét akik Istennek a Szentírásban kijelentett akarata szerint mint az ő gyermekei igyekeznek élni.

A Szentléleki már Pünkösd előtt is adatott.Itt a tanítványoknak, korábban a prófétáknak és istenes embereknek..

Ez azt jelenti, hogy a Szentlélek Pünkösd uán is adatik. Akkor a teljessége jött el, mely megtereette az Egyházat. Azóta is szüntelnül jő az egyes emberekhez s tesz őket Isten gyermekeivé. Téged is azzá akar tenni!

Dr. Pungur József