Isten ? – Rev.Dr. Pungur József

Isten ?

Panta rhei” – “minden mozog” -, mondták a régi görög filozófusok, ami soha nem volt annyira érvényes, mint mai világunkra. Bő száz éve nemcsak minden mozog előre-vagy hátra, lassan, vagy inkább gyorsan, hanem minden létező létesítmény alatt mozog a talaj, a föld, a fundamentum, s a felépítmények rekesztékei is recsegnek-ropognak.

A földrengések korát éljük szó szerint is és átvitt értelemben is. Megdönthetetleneknek vélt birodalmak a szemünk láttára omlottak a porba; új társadalmi rendszerek formálódtak könnyben és vérben – és tűntek el a történelem süllyesztőjében embermilliók átkai közepette; világmegváltó új ideológiák, világszemléletek születtek, s erőltették minden eszközzel a föld népére egy boldogabb világot ígérve, amin – mint minden újdonságon – kapva-kaptak az ezekre mindig kapható tömegek, hogy aztán becsapottan, kiábrándultan, keserűen vessék el, kétségbeesetten valami újabbat keresve.

Az alapok megrendülése az Egyházat sem kímélte meg. Az északi félteke keleti felén, az Egyház, történelmének eddig legnagyobb üldöztetését szenvedte el az ateista kommunizmus 70 éve alatt, míg nyugati felén az Egyházat a jóléti társadalom, a szekepticizmus és a kozmopolitizmus rombolta és mállasztja. Az egyháznak az egyéni, családi, közösségi és nemzeti életet egykor meghatározó teológiája mára vékony vallásos filozófiai véleménnyé silányult, amiből sem erkölcsöt, sem életelveket, sem életvitelt formáló és meghatározó erő már nem sugárzik, és nem hat.

Érzékeli az alapok megmozdulását az Egyház világszerte, és megkísérli megszilárdítani azokat.  Vannak, akik a teológiai konzervativizmusban, mások annak további liberalizálásában vélik a megoldást. Ismét mások a liturgikus mozgalmakban látják a csodaszert: régi zsolozsmák recitálásával, vagy éppen modern zene bevezetésével; ismét mások szeretnék az Egyházat a szociális problémák megoldásának segédcsapatává tenni. Nem tagadható, mindezekben van valami fontos.
Ám a probléma gyökere másban van: abban, hogy a modern kor világa sikeresen rombolta le az emberben még meglevő homályos Isten-képet. Nem csak összetörte, hanem ennek még a szilánkjait is kisöpörte az emberi lélekből; istentagadóvá s istentelenné tette. Ebből egyenesen következik, hogy ahol nincs istenhit, ott az erkölcs előbb relatívvá lesz, majd teljesen eltűnik. Ennek tragikus bizonyítéka mai világunk siralmas állapota.

Az ateista filozófusok és ideológusok kétszáz éve azt sulykolják az emberek fejébe, hogy Isten pedig nem létezik, s ha létezne is, nem lehet Őt megismerni.
Ezeknek az embereknek az igehirdetés – legyen az bármilyen mély, szép és megragadó – üresen cseng, mert bennük kétely él afelől, hogy Isten – akinek nevében beszél az igehirdető – létezik-e egyáltalán? Mivel léte bizonytalanságban marad a hallgató előtt, így az ige üzenete nem fogan meg benne, mert a hitetlenség miatt lepereg róla.
A világ tele van unalmas igehirdetőkkel és kétkedő hallgatókkal.

Az Egyháznak, ha meg akar újulni és feladatát betölteni, akkor a 0-pontról kell felépíteni az Isten-képet a mai emberben. Annak, hogy az egyház bizonyságtételét, igehirdetését, tanítását az emberek elfogadják, feltétele az, hogy éljen ismét bennük egy kép Istenről. Amint egy vaknak nem lehet a színek szépségét érzékeltetni, mert fogalma sem lehet erről, éppen úgy hiábavalónak tűnik Istenről beszélni egy istentelennek

Létezik-e Isten? – kérdezi ma rejtve vagy nyíltan az emberek nagy többsége.
S ha igen, lehet-e létezését bizonyítani?
A vélemények megoszlanak. Sokan azt mondják: nem, Istent bizonyítani nem, csak hinni lehet; a hit majd megbizonyítja azt, hogy Ő van. Mégis teológusok és filozófusok minden korban megkísérelték bizonyítani Isten létezését, érveket hozva elő létezése mellett. Ez lehetséges a
Revelatio Generalis, azaz Istennek a természetben adott általános kijelentése révén, melyen számos vallás alapult. Ettől a klasszikus keresztény teológia megkülönbözteti a Revelatio Specialis-t, azaz Istennek a Szentírásban, de legfőképpen Jézus Krisztusban adott speciális kijelentését.

Mivel Istennek a Revelation Generalis-ban adott önkijelentése jelen van a világban, azaz ez az önkijelentés a világ teremtettségében, a gondviselésben és történelmében adott, ezek által önmagát, mint teremtő, fenntartó és világkormányzó Istent jelenti ki. Ezért lehetséges ezekből un. istenérveket levonni, amit régi vagy éppen a jelen kor teológusai-filozófusai megfogalmaztak. Nem értelmetlen, és ideje elérkezett, ezeket újra feleleveníteni, szemügyre venni és tanulni ezekből.

Az ontológiai argumentumot (lételméleti bizonyítékot), azaz Isten létéből logikailag levezetett érvet Canterbury Anzelm (1033-1109) érsek fogalmazta meg. Ő eléggé bonyolultan adta elő érvelését, kezdve azzal, hogy Canterbury Anzelm (1033-1109) mondott aki azzal érvelt, hogy Istennél nagyobbat nem tudunk elgondolni. Így Isten mint a legnagyobb szükségszerűen létezik. Alapjában véve azzal érvelt, hogy az Istenről alkotott fogalom, mint olyan, létezik. Igen ám, de ez csak akkor létezne, ha a fogalom mögött Isten valóban ott van. Enélkül nem is lehetne róla semmiféle fogalmunk. Ami nincs, arról fogalom sincs. Viszont egy fogalom léte egyenesen mutat a mögötte álló valóságra. Azaz Isten fogalma csak akkor létezhetne, ha a fogalom mögött ott áll Isten valóságos léte. Az istenfogalom tehát Isten valóságos létére utal. Ezt az istenérvet à-priori (tapasztalatot megelőző istenérvnek nevezik, miután nem tapasztalati, hanem tisztán a logika útján jött létre.

A kozmológiai (a világegyetemet, mint rendszert kutató elmélet – szerk. megj.)  istenbizonyítékokat, az à-posteriori (tapasztalati) úton létrejötteket, a középkor nagy teológusa Aquinói Tamás, a Doctor Angelicus” (1225-1274) gyűjtötte össze, és fektette le. Öt ilyen bizonyítékot talált. Az első a mozgás tényéből indul ki, mondván, hogy mozgás csak ott történik, ha valami okozza azt. A testek maguktól tehetetlenek. Ha a mozgás és a mozgató erők vonalán végigmegyünk, végül kell, hogy találjunk egy ősmozgatót, ami/ aki nem más mint Istent.
A
második bizonyíték a kauzalitás (oksági elv – szerk. megj,) tényéből ered. Minden okozat mögött egy ok húzódik meg. Nem lehet okozat az azt kiváltó ok nélkül. Ha az ok és okozatok láncolatán végigmegyünk, végül is meg kell érkezzünk az ősokhoz: Istenhez. (Arisztotelesznél ez a “mozdulatlan mozgató”).
Harmadik érve az esetlegesség és a szükségszerűség fogalmából adódik. Valójában minden teremtmény esetleges, azaz nem szükségszerűen létezik. Mi szükség hozta pld. az embert létre? Nyilvánvaló, hogy ilyet nem találni. Nos, ha minden létező csak esetleges, akkor kell lennie egy szükségszerű lénynek melyből az esetlegesek áramlanak, s ez: Isten.
A
negyedik érve a tökéletesség fokozatain alapul. Minden létező csak különböző fokokon bírja a tökéletességet. Ez arra mutat, hogy kell lennie egy abszolút tökéletes lénynek vagy inkább egzisztenciának: Istennek, akitől a létezők a tökéletességet különböző fokokon kapják, s akihez mérten lehet a tökéletesség fokozatait megállapítani.
Ötödik érve a nem intelligens lények – állatok -, értelmesnek tűnő életvitelén alapszik. Ezek nem lennének ilyenek egy felsőbb lény: Isten irányítása nélkül.

A teleológiai istenbizonyitékot a német Wilhelm Leibniz (1646-1716) fogalmazta meg. Ő a világ célra állítottságából (görögül telos: cél), harmóniájából és szépségéből következtetett egy legmagasabb intelligencia létezésére – Istenre -, aki mindent ily céltudatosan, harmonikusan és szépen rendedzett el, s a világot bölcsen kormányozza.

Immanuel Kant-ot is meg kell említenünk (1724-1804), a königsbergi (ma Kaliningrad) filozófusát, a morális argument vagyis az erkölcsi bizonyíték megalkotóját. Ő az emberben levő erkölcsi törvény (lelkiismeret, jóra törekvés, kötelességtudás) alapján következtetett Isten létére, aki az erkölcsi törvényt belénk helyezte kategorikus imperativusként – feltétlen parancsként. Ő mondta: “Két csodálatos dolog van a világon: a csillagos ég ott fent, és az erkölcsi törvény itt bent!”.

Említsük meg az ún. históriai vagyis történelmi istenérvet, azt, hogy az emberiség minden időben, mindenütt tisztelt valamiféle istenséget; soha nem volt az emberiség istenhit nélkül.

A klasszikus istenérvek mellett még szólnunk kell legalább három modernről. Paul Tillich (1886-1965), korunk egyik nagy teológusa így érvelt: Az ember az egyetlen élőlény, amely tud a maga véges mivoltáról. Erről viszont nem tudna, ha nem lenne az emberben egy örökkévaló elem, amelyen az ember lemérheti a maga végességét. Ez az elem Istentől van. Továbbmenve: ennek az örökkévaló, vagy végtelen elemnek megléte az emberben indirekt módon bizonyítékot nyújt Isten létezésére.

Peter Berger amerikai kortárs szociológus és filozófus “A transzcendens jelei” c. könyvében öt elgondolkoztató érvet sorol fel, amelyek Isten létezését mutatják. Honnan van az emberekben a rend utáni vagy? – kérdezi. A rendre való törekvés egy kaotikus világban egybeesik az egyetemes és isteni renddel. Rámutat arra is, hogy az ember azörömteli játék közben felszabadul, és békességet tapasztal.

Ilyenkor az idő megáll, és a külső világ megszűnik létezni. Mindez – mondja – az emberen túli természetfeletti világra utal.
A
reménység – állapítja meg – nem más, mint az ember “Nem”-je a halál és szenvedés felé. A remény több mint csupán, dac és illúzió: a remény a természetfeletti végső beteljesedésre mutat. Amikor az ember – mondja – valami rettenetes bűn következményeivel kerül szembe, akkor nem elégszik meg a bűn elkövetőjével szembeni büntetéssel, hanem örök kárhoztatást követel. Ez is, az időlegesen túl valami örökkévalóra mutat.
Végül megemlíti a
komikumot, azt, hogy amikor az ember nevet, voltaképpen önmagának e világban való bezártságának komikumát fejezi ki. Ez azt is jelenti, hogy a bezártság nem végleges, s egyszer el fog múlni. Ez is a transzcendens (Isten) egyik jelének fogható fel.

Megkísérelhetünk istenbizonyítékot alkotni a matematika segítségével is. A matematika a valóságot tükrözi absztrakt számok segítségével. A természetes számsor tehát szükségszerű és nem esetleges képződmény. A számsor elején levő zéró is szükségszerű, mert a számsor első jegye a zéróhoz (semmihez) képest állapítja meg magát.
Másként kifejezve: a “valami” a “semmihez” képest van. Ám a “zéró” és az “egy”-es szám között különleges kapcsolat van, amely nem létezik más számok között. Ez az, hogy “zéró”-ból soha nem lehet “egy”, és fordítva, “egy” soha nem lesz “zéró”-vá, még akkor sem, ha végtelenül osztanánk. Míg az “egy” fejlődhet “kettő”-vé pld. szorzás útján, “zeró”-bó1 “egy” nem lehet szorzás, csak valami alkotó akció réven. Más szóval: semmiből valami csak a teremtés aktusa útján lesz.
Ez pedig a Teremtőt – Istent – tételezi fel, ha a világmindenség viszonylatába vetítjük ki ezt.

Meg kell gondolnunk azt is, hogy Isten nincs jelen a világban, mint más létező objektum, amiről vagy akiről érzékszerveink útján tudomást szerezhetünk. Isten – mivel Lélek – következésképpen nem objektivizálja azaz tárgyiasítja vagyis nem zárja be magát egy objektumba, s mivel “finitum non capax infinitum”, azaz véges, nem tudja a végtelent befogadni.
Miután az emberi értelem a világ
objektumai tükrözésére képes csupán, s mivel Isten – mint objektum – nincs jelen a világban – ezért lehetséges Isten létének tagadása. Azonban Isten mégis jelen van e világban, mint szubjektum, mint lélek, mint minden létező alapja, fenntartója és célja. Amint a gondolat nem látható, meg nem fogható, s mégis ez adja meg emberi mivoltunkat, éppúgy Isten sem látható, nem tapintható – mégis van –, s a világ és az élet értelmét Ő adja meg.
A keresztény teológia legszilárdabb és mozdíthatatlan fundamentuma az, hogy Isten az Ő Fiában testet öltött, hogy “objektivizálja” magát, lehetővé téve az emberbnek, hogy Fiában lássuk meg, ki Ő, és milyen Isten.

Kétségtelen, hogy a filozófiai és teológiai istenérvek, a klasszikusok és a modernek, elgondolkoztatóak. Azonban mindezeken az érveken túl mégis csak Isten maga tud meggyőzni valakit a önmaga léte felől, s csak ő tud benne való hitet, mintegy “szuperadditumot” (legfőbb hozzáadást) ajándékozni az embernek.

.

Dr. Pungur József

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s