Március 15-től Koszovóig – Rev.Dr. Pungur József

Úgy vagyunk ezzel a nemzeti ünnepünkkel is, mint minden más jelentős, életbevágó eseménnyel: amint az időben távolodunk tőle, úgy homályosodik el egykoron éles képe, körvonalai elhalványulnak, színei elszürkülnek, s marad a zászló, a Nemzeti dal, néhány név: Kossuth, Petőfi, Bem apó, Görgey, az aradi 13 és a kokárda.
Elfelejtjük az 1848-49-es forradalmunkat és szabadságharcunkat nemzeti függetlenségünk és önrendelkezésünk majd’ félévszázadon húzódó hosszú harcának összefüggésében látni. Mely Mohács után kezdődött, s e vesztett csata eredményezte az ország három részre szakadását s a százötven éves végvári harcokat a törökkel; Bocskai István szabadságharcát az osztrákokkal, mely az 1606-os Bécsi Békével ért véget.
Ama század végén Thököly Imre vacilláló szabadságharcát a török és német között. Amint Buda visszavétetett 1686-ban, s az török kiűzése megkezdődött – azonnal nyomult nyomában az osztrák, hogy most már a török helyett ő gyarmatosítson, tegyen kifosztottá, koldussá és németté. Az 18-ik század elején erre felelt Rákóczi Ferenc szabadságharca. Mihelyst Nagymajténynél letörött a zászló 1711-ben teljes erővel megindult végső gyarmatosításunk, kifosztatásunk és leigázásunk. A század végére eltűnt a fejedelmi Erdély a magyar nemzet nagy istápja, és sikerült legyengíteni a protestáns egyházakat – a nemzeti függetlenség melegágyait. Francia Forradalom hatására lassan beindult a reformkor: a pozsonyi diétázások kora. Nagy vajúdások jobbára szócsatákat eredményeztek. Európa újabb forradalmai hírére, a párizsira és a bécsire, megmozdult Pest is s Március 15-én kitört a magyar forradalom, mely csakhamar szabadságharccá változott. Már-már győzni látszott, amikor a császár szorultságában a Szent-szövetség elvei alapján az orosz cártól kért és kapott segítséget. Az osztrák és az orosz túlerő között összeroppant a magyar függetlenségért vívott hősi harc. Kossuth és aki tudott menekült s Aradnál már ácsolták a bitófákat.
Kiegyezés 1867-ben a békekorszak illúziójával, melyből az I. világháború fegyverropogása ébresztett föl. Jött a trianoni letaglózás, majd egy rövid magunkhoz térés s a II. világháború. Aztán a jaltai műbéke, az új világfelosztás s vele a szovjet-orosz gyarmatosítás. 1989-ben egy rövid tétova eszmélés, de a lassan kivonuló orosz megszállók után gyorsan jöttek az új rend gazdái: a nyugati tőkések – mohó étvággyal új piacok után lihegve.
A kiszolgáló garnitúra készen volt a váltásra csupán csak színt kellett cserélni. Kevéske változás után minden maradt a régiben, csak a kizsákmányolás mértéke nőtt az egekig. Csakhamar a kádári rezsim annak minden rettenetével mára már csak vénasszonyok délutáni zsúrjának tűnik ahhoz képest, ami ezután következett, s amiben benne voltunk 2010-ig nyakig.
Mindezen változások között kevesen veszik észre, hogy nemcsak a török, osztrák és orosz gyarmatosításnak lett egyszer vége, hanem a jaltai világrendnek is, amely állandóvá akarta tenni a II. világháború után kialakult világhatalmi rendet. Az utóbbi majd’ harminc évben népek tucatjai vívták ki elveszett függetlenségüket. A Balti tengertől a Fekete tengerig és az Adriáig. Mesterségesen összetákolt országok hulltak szét, határok változtak, új országok keletkeztek.
Koszovó nagy nehezen kivívott függetlensége aláhúzza azt a lehetőséget, hogy ma már a még számos országokban elnyomott őshonos közösségek is kivívhatják függetlenségüket a többségi népekkel szemben. Látni kell, hogy a mesterségesen fenntartott világrendszer elkerülhetetlenül tovább gyengül. Kanada ezidőben ismerte el a francia-nyelvű Quebec-et mint nemzetet. Csak Európában több mint 10 számottevő őshonos közösség küzd területi autonómiáért, közöttük Katalónia, Baszkföld, Korzika, Padánia, Flandria, Skócia és hozzátehetjük a Székelyföldet is. Jelei vannak annak, hogy váltakozó sikerrel megindul a kárpátaljai, a dél-szlovákiai és a bácskai magyarok ilyen irányú mozgalma is.Tapintani lehet, hogy minden rossz békediktátum, elüldözési, felszívódási, diktatórikus, alkotmányos vagy gazdasági elnyomó eszköz felett lassan eljár az idő s az elnyomott őslakosok, ki fogják vívni önrendelkezésüket előbb vagy utóbb, ha valóban akarják.Európát legújabban egyesíteni szeretnék. Azt azonban elfelejtik, ahhoz, hogy valóban egységes Európa jöjjön létre egyenrangú nemzeti közösségekkel, egészséges és szilárd alapokon ahhoz előbb Európát atomizálni kell – azaz minden őshonos közösségnek megadni a kollektív jogokat autonómiával vagy éppen függetlenséggel.

Eddigelé Európa ezt mindig meg akarta spórolni. Koszovó példája azonban éppen azt mutatja, hogy egy nép önrendelkezési jogát évtizedes diplomáciai huzavonával sem lehet meg- és kikerülni. Ezt az igazságot, ha nehezen is, de mintha kezdenék felismerni Európa haladó államalkotó népei és kormányai. Vajon mikor fogja ezt néhány renitens nép és kormánya felismerni?

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s