Messiás és Messiások – Rev.Dr.Pungur József írása

Te vagy-é az, aki. eljövendő, vagy mást várjunk?  (Lukács 7: 20.b.)

Majd’ kétezer éve Keresztelő János Heródes börtönében vetette fel a kérdést: Jézus-e a Messiás – a Krisztus – akit Isten régtől fogva megígért az emberiségnek – , vagy valaki mást kell várni? Azóta minden kor embere szembekerül ezzel a kérdéssel, mi is.
Korunk emberének felelete erre a kérdésre egy többségi és radikális nem!
Az a világ amelyben élünk alapjában véve elfordult Krisztustól s a keresztényégtől. Ami maradt belőle azt is átalakitotta a maga képére. Így lett Krisztus születésének ünnepéből a nagy bevásárlások alkalma, fenyőfa ünnep, a családi ünnepe, az egyházából pedig egy letünt világból ittmaradt muzeumi darab amely mellett oly sokan közömbösen mennek el.
Istentől, Krisztustól, a keresztyénségtől a Francia Forradalom óta fokozatosan fordult el az egykor keresztyén nyugat. A 19-edik században az arisztokraták, a gazdagok és az intellektuelek hagyták el a krisztusi tanitást. A 20-adik században pedig a tömegek fordultak el tőle. Az egykor keresztyén világ mára újpogánnyá lett, az emberek hitetlenekké vagy szkeptikusokká váltak. A krisztusi elveket nevetve vetették el és helyette jobbnak vélt újakat talaláltak ki amelyek politikai filozófiákká, azaz ideológiákká alakulván úgy érkeztek meg a 20.-adik század emberéhez mint fasizmus, mint kommunizmus és mint kozmopolitizmus. Ezek alapjában véve mint új messiások jeletkentkeztek, azaz fennen hirdették és ígérték az emberiseg sorsának jobbra fordulását. S mit hoztak? Forradalmakat, háborúkat, diktátorokat, terrorizmust, szenvedést, halált s reménytelenséget. A Messiás kora helyett a Messiások korát éljük!
Azonban a magacsinálta messiások jönnek és mennek. Így volt ez már Krisztus idején s így van ez a mi időnkben. is. A fasizmus elégett a második világháború lángjaiban. A komunizmus agyaglábon álló óriásnak bizonyult s a szemünk előtt omlott össze. A kozmopolitizmusnak s abból fakadó liberális materializmusnak is meg van számlva az ideje. A vagyongyüjtés, a meggazdagodás, a végtelen önzés, az élvhajhászás, a szabad szekszualitás, a drogokkal való hazardirozás, a csak a testnek való élés – amely nem más mint modern hedonista életvitel egy fogyasztásra és csak az élet élvezésére mint etikailag a legfőbb jóra épült társadalomban – olyan helyzetet eredményezett amelyben egy új norma érvényesül: aki intenzíven él az hamarabb pusztul! Van már olyan vélemény, hogy az ilyen életvitelt megvalósitó társadalmak önmagukat ítélik elkorcsosulásra és kihalásra Ebben a helyzetben értelmet nyer és egyre félelmetesebben hangzik a krisztusi tanitás: aki a testnek vet – a testből arat veszedelmet!. Reménytkeltő azonban az, hogy egyre inkább többen látják: ez a fajta életfilozófia és életvitel nem elegíti ki az embert, mert bár mindenféle modern kacattal veszi is körül magát a belső, lelki ürességet, az élet értelmetlenségét egyre intenzivebben érzi s ez egzisztenciális félelemmel töli el. Ez a kor elfelejtette a jézusi igazságot: “Nem csak kenyérrel él az ember” – s üressé, értelmetlenné és félelemmel telt életével fizeti érte az árat.
Abból a zsákutcából amelybe az emberiség hajotta magát csak a kritsztusi út vezethet ki. Krisztus visszajön! A mi időnkben a maga tanitásában. Tanitása reneszánszának jelei már lászanak. Posztmodern világunkban ahol lassan már nincs ép emberi gondolat, magán és társadalmi erkölcs, ahol az ember egyre inkább leveti emberi álarcát: s mutatja meg az alatta rejlő őspogányság állati vonásait – ebben a világban Krisztusnak van adventje, eljövetele és helye. Mert most tünik ki a krisztusi tanitás fenséges volta: szeretet kell elsősorban és nem elvek! Az elvek hidegek és kegyetlenek mi emberek pedig szertetetből és szeretetre születtünk! Szolgálat kell és nem uralkodás, mondja Krisztus aki szeretetből életét aldozatul adta a keresztfán az emberiségért. Lelki kincsket kell gyüjtsünk – ajánlja Krisztus – mert lehetővé teszik az emberséges földi életet s ezek ráadásul örökkévaló értékek.
Ám nem csak az egyenéknek de a nemzeteknek is Krisztus lehet a reménysége. A keresztyénség mint államformáló erő egyszer már megmutatta mire képes.
A Római Szent Birodalom Nagy Károlytól kezdve évszázadokig fogott össze idegen népeket egy békés birodalomban.
A krisztusi eszmék alkalmasak arra, hogy a mai belülről széteső embert és világát ismét összefogja. A nyugati világnak ma sincs más, igazán és hosszú távon egyesitő ereje a krisztusi tanitáson kivül! Ma ő jobban kell a világnak mint valaha is kellett.
Itt az ideje, hogy mint egyének és mint nemzet a sajátmagunk és közös sorsunk érdekében komolyan vegyük ismét ezeket!
Dr. Pungur József

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s