Halottak napján – Rev. Dr. Pungur József

Halottak napján

Október végén, november elején kigyúlnak a gyertyák és mécsek temetőinkben, elhunyt szeretteinknek az emlékezés őszi virágjaival borított sírhantján. Bár szép és illő dolog kegyelettel emlékezni az előttünk elment szeretteinkre, mégis az embernek igazi vigasztalása csak akkor lesz, ha hittel és reménnyel túl tud nézni a síron, az elváláson és az elmúláson a feltámadás, az új teremtés, és az örökélet hajnala felé!

Három bibliai Igéből szólaljon meg a keresztény reménység, amikor a temetőkert sirjai, az enyészet szimbólumai között járunk.

Az első ige: I. Mózes 2:7. verse: „Formálta az Úristen az embert a föld porából és lehellett az ő orrába az életnek lehelletét. Így lett az ember élő lélekké”. Nem élő testté – hiszen az állatok is élnek istenti lehellet nélkül is –, hanem élő lélekké.
Ez az ige kategórikusan kijelenti, hogy bennünk Istenből való lélek rejtezik. Ez az ember mibenlétének alapvető meghatározása. Ez minősít minket embereket. Ez emeli az embert az állatvilág fölé. Ez határozza meg helyünket az életben. Ami azt jelenti, hogy a Teremtő az embert
„kevéssel tette … kisebbé az Istennél” (Zsoltárok 8:6).
A modern ember elfelejti, vagy számításba sem veszi, hogy úgy önmaga mint minden egyes ember Isten lelkéből kapott egy parányit a teremtésekor, sőt elnyomja azt magában, s megkísérli helyettesíteni maga-kitalálta vallásokkal, elméletekkel, filozófiákkal vagy éppen idológiákkal.
Ez a legmélyebb oka annak hogy az emberiség lezuhanóban van az állatvilág hordáinak mélységei felé, melynek tragikus illusztrációja a mai világ.

Hivő ember az, aki tudja ezt a titkot s akörűl építi ki a maga életét, s ez a központ összefogja az egyébként széthulló személyiségét és életét.

A második ige: a Prédikátor könyve 12: 9. verse: „A lélek pedig megtér Istenhez, aki adta volt azt”. Ez a kijelentés azt az üzenetet hordozza, hogy a bennünk lakozó isteni lélek nem pusztul el a halálban, hanem visszatér Istenhez, aki azt adta volt.
Azért, mert ami Istenből való az nem pusztulhat el, ugyanis az Istenből származó lélek nincs a halandóság, az enyészet és az elmúlás evilági törvénye alá vetve, mint ahogy Isten sem. Így a földi kötelékektől megszabadult lélek természetesen visszatér Istenhez – akiből számazott.
Ez azt jelenti, hogy van tehát bennünk egy „isteni szikra” amint azt Paul Tillich, a múlt századi harvardi egyetem neves professzora nevezte, ami elpusztíthatatlan és örök része emberi mivoltunknak.
Az ember feladata az, hogy ekörül az isteni szikra, mintegy központ körül alakitsa ki, épitse fel életét. Ez a központ mint mágnes a vasreszlékeket, elrendezi maga körül az ember életét.
Enélkül az emberi személyiség és élete darabjaira hull szét: a rend helyett a rendetlenség, a káosz, majd a kétségbeesés lesz úrrá benne. Amilyen mértékben válik istentelenné világunk, olyan mértékben veszíti el összefogó és rendező közponját, s hullik darabjaira az ember és vele kicsi és nagyobb világa. Nem látjuk-é ezt a világban, mely bizonyítja e tételt?

A nagy kérdés az, hogy az Istenhez az emberből visszatérő lélek mit visz magával?
A mai fogyasztói társadalom, s benne az egyedi ember megszállottsága a minél többet bírásra azt mutatja, hogy az elveszett spirituális központ helyére keres valami alternatív, materiális központot – de ezt semmiben nem tudja megtalálni.
Minél többet bír az ember, annál inkább kiábrándult, elkeseredett és ideges lesz – elégedetlen az emberekkel, a világgal s végül magával, s lesz örök rebellis, és örökké meghasonlott.
Csak a isteni központot – az isteni lelket magában megtalált ember lesz olyan, aki jól forgatja tálentumait, amiket kapott, elsősorban nem a maga javára, hanem az emberek javára és Isten dicsőségére!

A harmadik Ige János evangéliuma 11: 25. verse, ahol Jézus ezt mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él”. Ez a kijelentés különösen nekünk szól. Az a tétel, hogy az élet csak élettől származhat, érvényes a mi földi világunkra.
Erre az életre jutni csak születés, tehát szülő által lehet.
S ez érvényes az örökéletre is.
Oda nem vezet tudás, praktika, meditáció vagy misztikus élmény, csak a Szentlélek által való újjászületés a „második Ádám” – Krisztusban való új életre.
Mindez az Egyházban történhet meg, mely Krisztustól alapított üdvintézmény, amely az isteni kegyelem eszközeivel, mint amilyen az igehidetés, a szentségek s a hívők közössége segíti az újjászületést. Az Egyház nem egy idejétmúlt intézmény, egyesület, múzeum vagy klub, hanem az örökélet kapuja itt e földön.
Aki az Egyházba lép, s átesik az újjászületésen, s élete a megszentelődés folyamatába kerül, annak a lelke élete befejezése pillanában az utolsó lehelettel kilehelve, a múló testből hazaérkezik Istenhez, az örökkévalóság világába – Isten országába.

Az ember életének tartalmas, értelmes és fenséges útja az lehet csak, amely Istentől, Istennel, Istenhez vezet!

Dr. Pungur József

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s