Ravasz László ébresztése – Rev. Dr. Pungur József

Ravasz László ébresztése

(1882 – 1975)

Ravasz László reneszánszra lenne ma szüksége a mai Magyar Református Egyházban. Ennek oka többrétü. Elsősorban az, hogy a nagy püspök, igehirdető és egyházkormányzó az 1948-ban történt félreállításától a kommunista uralom végéig – a rövid életű 1956-os forradalom kivételével – hallgatásra volt ítélve. hivatalos egyház kezdetben kritizálta, aminek csúcsa Kádár Imre könyve volt: “Egyház az idők viharában”,majd agyonhallgatta és úgy tett, mintha ő nem is létezett volna. 1975-ben a temetésén csupán egy püspök mert megjelenni, s az is civilben és kellő távolságban. A hosszú élettel megáldott püspök leányfalusi magányában azonban szorgalmasan dolgozott. Nem csupán ízes magyar nyelvre újra fordította az Újszövetséget, hanem annak könyveihez kommentárt is írt, s volt ideje emlékiratait megírni és elrendezni.Nem csoda, hogy a totalitárius rendszer bukásával ő is, mint más némaságra ítélt író, egyszerre aktuális lett.

Időszerűségének van azonban egy mélyebb oka is. Nevezetesen az, hogy RavaszLászló a XX. századbeli négy nagy magyar sorsforduló közül hármat átélt: az I.Világháború elvesztésének és Trianonnak a traumáját, a II. Világháború elvesztésének és a kommunista uralomnak tragédiáját, s az 1956-os forradalom és szabadságharc dicső és tragikus eseményét a kommunista restaurációval. Nem véletlen tehát az, hogy az 1990-es békés rendszerváltozás utáni útkeresésben a Magyar református egyház legjobb vezetői az ő örökségéhez nyúlnak vissza, keresve azt,milyen útmutatást, milyen ihletést és milyen tanácsot kaphatnak tőle. Minden politikai és szociális változás ideológiai, fiziológiai és értékrendbeli változást idéz elő:szellemi vákuum keletkezik, és azt be kell tölteni. A nagy kérdés, egzisztenciálisés sorskérdés az, hogy mivel? A réginél, az összetörtnél és az elégtelennek bizonyultnál jobbal, vagy éppen silányabbal. A legutóbbi sorsfordulót előkészítette a marxizmusból mint filozófiából, világnézetből és társadalmi rendből való kiábrándulás. Ezzel a marxizmus csatlakozott a korábban elvetett ideálok sorához: a poziti- vizmushoz, liberalizmushoz és fasizmushoz.

Az elvetett marxizmus által hagyott szellemi űrt régi vagy új eszmék, filozófiák vagy szekuláris vallások igyekeznek betölteni, mint amilyen a hedonizmus, technológiai utópianizmus, egotizmus vagy éppen szélsőséges szekták és távoli vallásokn kérdéses eszméi. Ezek mind megkísérelnek egyfajta világnézetet hirdetni, amely kielégítő felelet igényével lép fel az emberi sors nagy kérdéseire, mint amilyen a szenvedés, igazság, szeretet, munka, a halál és az élet értelmének kérdése. Egyházunk felelős őrállói látják annak a veszélyét, hogy a mostani sorsfordulónál keletkezett űrt silány, értéktelen, veszélyes filozófiák szándékoznak betölteni, s ezért tudatosan nyúlnak Ravasz László örökségéhez.

Ebben az összefüggésben legyen szabad a kardinális vonást kiemelni Ravasz László teológiájából: küzdelmét egy keresztyén, pontosabban egy kálvinista világképért vagyis világszemléletért. Ugyanis csupán ennek birtokában lehet feldolgozni,elhelyezni, megérteni és tanulni a nagy sorsfordulókból: vesztett háborúkból, Trianonból, levert forradalomból. Ebben a küzdelemben nem volt egyedül. Vele együttszinte minden élenjáró református teológus, – közöttük, hogy csak néhány nevet említsek: Sebestyén Jenő, Vass Vince, Vassady Béla, Victor János, Tavaszi Sándor – ha másként való hozzáállással is, mégis társai voltak. Nagyon is tudatában voltak annak, hogy a református értelmiségnek, művelt embereknek, a nép szellemi vezetőinek kálvinista világnézetre van szüksége ahhoz, hogy öntudatosan és megingathatatlanul álljanak meg hitükben, viseljék az élet terhét, és győzzenek az élet harcában. Tudják azt, mit hisznek és miért, melyek más világnézeteknek a korlátai,élégtelenségei és veszélyei. Tudatában volt annak, hogy az összefüggő, modern keresztyén világkép hiányában a református intelligencia elidegenedik egyházától és más, kétséges értékű filozófiák prédája lesz.

Ma, amikor otthon arról beszélnek, hogy hol van a református intelligencia, nyilvánvalóvá lesz, hogy Ravasz László erőfeszítése a kálvinista világnézetén annak eredményeivel és tanulságaival együtt nagyon is időszerű.

Művelt emberek minden korban szükségszerűen igyekeztek kialakítani maguknak egy világszemléletet: filozófiai és vallási elveknek a rendszerét, amelyek segítségével el tudták rendezni életüket úgy a mindennapok eseményei között, mint örökkévaló távlatokban, s amelyből származtatták értékrendszerüket és erkölcsi elveiket.

Van-e ma ilyen kálvinista világszemlélet egyházunkban? Nem inkább az a helyzet, hogy lelkészeink nem jutottak tovább keresztyén mozaikok felmutatásánál,vagy primitív biblicizmusnál, esetleg sziporkázó teológiai ötletességnél, vallásos érzelmek keltésénél, vagy érdekes “story”-k előadásánál? Mindezek olyan mozaikok csupán, amelyek sehogysem akarnak összeállni egy hiteles, intelligens és kielégítő modern keresztyén világképpé.

Éppen ezen a ponton lehet Ravasz Lászlótól tanulni. Igehirdetéseiből és írásaiból olyan modern, vonzó és jól érvelt kálvinista világszernlélet bontakozik ki, amely nagy befolyással volt kora intelligenciájának egy rétegére, amely képes volt egy ateista kommunizmus hosszú évtizedei alatt töretlenül hű maradni ahhoz. Nem mondható el, hogy kora egész református intelligenciája elfogadta és élte volna tanítását. Voltak – nem kevesen -, akik inkább követtek szekuláris világszemléleteket, amelyek között megtalálható számos polgári, fasisztoid és marxista életszemlélet. Jóllehet ezek nagy részéből később kiábrándulva fordultak el, mégis történelmi tapasztalat bizonyítja, hogy eszmék rendszerint nem halnak meg, csupán eltűnnek egy időre, hogy aztán hirtelen újra megjelenjenek, mint önmaguk variánsai.

A jelenlegi szellemi, filozófiai és ideológiai vákuumban nagy lehetősége a református teológiának megalkotni és felajánlani egy keresztyén kálvinista világ- és-életszemléletet. Itt lesz nyilvánvaló Ravasz László teológiájának időszerűsége, amely egyrészt mintának szolgálhat, másrészt indításokat adhat. Legalább az alábbi három témára kellene összpontosítani Ravasz László teológiájának vizsgálatában. Mindenekelőtt azt kellene megtanulni tőle, hogy ő miként oldotta meg a hit és értelem problémáját. Azért, mert a mai intelligenciának azt sulykolták a fejébe, hogy a vallásos hit összeférhetetlen az emberi értelemmel: vagy az egyik, vagy a másik, mert a kettő kizárja egymást. Az ő teológiája nyomát követve ki kellene mutatni, hogy a kettő szembeállítása nem szükségszerű, mert a hiten belül az értelem megtalálhatja és kiélheti a maga funkcióját. Rá kellene ébreszteni mai értelrniségünket, hogy egy olyan korban élünk, amikor az ember értelmét Isten fölé akarja tenni, értelmetlennek ítélve Isten létét. Ki kellene mutatni és meghatározni az emberi értelem véges és korlátozott voltát, amelynek meg kell hódolnia Isten előtt, hogy teremtésbeli feladatának megfeleljen. Csak az az értelem, amely tudatában van a maga korlátainak, lesz képes azt átlépni, felfogni és megérteni az emberi élet transzcendens és szakrális mibenlétét.

Meg kellene látni igehirdetőinknek, hogy a teológiának szüksége van a filozófia eszközeire az igehirdetésnek emberileg hathatóssá tétele érdekében. Ravasz László igehirdetéseinek alapján ki kellene mutatni annak a nézetnek a téves voltát, amely “csak a tiszta igét” akarja hirdetni mindenféle emberi filozófiától mentesen. Észre kellene venni, hogy minden igehirdetésben jelen van egyfajta filozófia, akár akarja, akár nem az igehirdető. Ugyanis ahol az Igének magyarázata történik, ez az emberi gondolkodás segítségével megy végbe. Ennek viszont megvannak a maga szabályai:érvelés, bizonyítás, összehasonlítás, analizálás, szisztematizálás, következtetés. Igazában véve minden igehirdető használja a filozófia eszközeit, még ha nincs is ennek tudatában. Ahol gondolatokkal foglalkoznak, azt csak bizonyos szabályok és törvények szerint lehet megtenni – ha értelmesen akarnak eljárni. Mennyivel magasabb szintű lenne az igehirdetés, ha az igehirdető a filozófián és a logika szabályain nevelkedett volna. Itt azonban nem csak a filozófia történetéről, mint kötelező teológiai tárgyról van szó. Ahogy a lelkipásztor – aki foglalkozása szerint lelkekkel foglalkozik – nem teheti meg a lélektan alapos ismerete nélkül, úgy az igehirdető,aki isteni gondolatok emberi gondolatok segítségével való tolmácsolására vállalkozik, nem teheti ezt meg az emberi gondolkodás – a filozófia – szabályainak ismerete nélkül. Vajon lett volna Ravasz Lászlóból az általunk ismert igehirdető,ha nem hallgatott volna filozófiát Böhm Károlynál? Lett volna Pál apostolból az a nagy apostol, ha nem ül Gamáliel lábainál? Lett volna Luther Mártonból az a nagy reformátor, aki igehirdetéseivel megreformálta az egyházat, ha nem foglalkozott volna Arisztotelész filozófiájával, vagy Kálvin Jánosból az a nagy hatású teológus Seneca munkáinak tanulmányozása nélkül? Nem a teológiának filozófiával való keveréséről vagy éppen helyettesítéséről van szó – távol legyen -, hanem

a filozófia eszközeinek felhasználásáról az Ige üzenete hathatósabb tolmácsolása érdekében.

Meg kellene tanulni azt is tőle, hogy az igehirdetés irodalmi műfaját illetően igazában véve dráma. Következésképpen az igehirdetés nem száraz értekezés, nem elvonatkoztatott elméletek bonyolult kifejtése, nem könnyű vagy poetikus kommentára a felvetett alapigének. Ravasz László igehirdetéseiben dráma zajlik le: Isten és az ember küzd egymással; az ember legyőzetik, s Isten győz; Isten győzelme azonban az ember legyőzését igazi győzelemmé teszi. Ez a dráma nem távol, az irdatlan idők mélyében játszódik le, hanem itt és most, az ige hirdetése alatt megy végbe egzisztenciális módon: a hallgató bele van vonva az i gehirdető révén, akinek szava nem más, mint a “viva vox Dei” – az élő Isten szava, amely megítél, összetör, de kegyelmesen fel is emel, s helyreállítja az embert a teremtés ősi és a megváltás ,új isteni rendjébe. Nem kellene ebben a vonatkozásban is tanulni tőle?

Ahogy mindent ott kell kezdeni, ahol 45 éve abbamaradt, így van ez a teológiá-val is. Az újrakezdés tépelődései között a legígéretesebb kiindulási pont Ravasz László teológiája lehet.

E cél érdekében itt lenne az ideje létrehozni a “Ravasz László Társaságot” – ha ugyan ezzel nem döngetek már nyitott ajtókat. Volt és még ma is élő utolsó tanítványaira – akik közé az író is sorolja magát – és tisztelőire – otthon és külföldön – hárulna elsősorban ez a feladat. A társaság a következő főbb feladatokat teljesíthetné: l. műveinek összegyűjtése és gondozása, 2. életére és munkájára vonatkozó anyag felkutatása, összegyűjtése és gondozása, 3. a róla megjelent munkák összegyűjtése, 4. munkái forrásanyagának, teológiai fejlődésének kutatása, 5. Teológiai munkái hatásának felmérése, 6. egyházkormányzói, irodalmi és politikai működésének számbaevése és értékelése, 7. válogatott munkáinak nagyobb idegen nyelvre való fordítása, kiadása és terjesztése.

Mindezekkel nem csak őnéki, hanem elsősorban a magyar reformátusságnak és a világkeresztyénségnek is tartozunk.

Dr. Pungur József

*(Hívó Szó c. lap, VIII évf. 15. Szám. 9-11 oldal, 1993, Ref. Egyház, Calgary. Frissítve, Edmonton, 2018 Szeptember 15)

Ravasz László és Makkai Sándor református püspökök 1936 – wiki :

Ravasz_László_és_Makkai_Sándor_református_püspökök._Fortepan_20501

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s